Újabb áldozatai vannak az indonéziai vulkánkitörésnek

Sinabung volcano eruption in Indonesia Indonesia 2016 Mount Sinabung Disaster VOLCANO ERUPTION Karo North Sumatra Terung Peren village SQUARE FORMAT
A helyiek már hozzászoktak a gyakori kitörésekhez
Vágólapra másolva!
További holttesteket találtak a mentőalakulatok a nyugat-indonéziai Sinabung-tűzhányó kitörése után, ezzel hatra emelkedett a halálos áldozatok száma – közölte vasárnap a helyi katasztrófavédelem szóvivője.
Vágólapra másolva!

A helyiek már hozzászoktak a gyakori kitörésekhez Forrás: AFP/2016 Anadolu Agency/Yt Haryono

Sutopo Purwo Nugroho közölte, a szombaton kitört vulkán közel 3 kilométeres magasságba lövellt ki hamut, amely nyugati irányba mintegy 4,5 kilométerre zúdult le a tűzhányó lejtőin. A kitörés halálos áldozatait az Indonézia legnagyobb szigetén, Szumátrán fekvő 2460 méter magas vulkán lejtőitől 4 kilométerre fekvő – vagyis a veszélyövezeten belüli – Gamber falu termőföldjein érte utol a vég. A kitörés után készült felvételeken hamuval borított haszonállatok tetemei is láthatók.

Tovább kutatnak

Katonák, rendőrök, mentőalakulatok és önkéntesek kutatnak további áldozatok után. A Sinabung a csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekvő szigetország több mint 120 működő tűzhányójának egyike. A vulkán négyszáz év nyugalom után 2010-ben kitört, majd 2013-ban és 2014-ben ismét működésbe lépett. A két évvel ezelőtti kitörés miatt 17 ember halt meg.