Csak fehérek ítéletek halálra egy fekete férfit Amerikában

Vágólapra másolva!
A szövetségi legfelső bíróság semmisnek mondta ki hétfőn egy georgiai férfi csaknem harminc évvel ezelőtti halálos ítéletét, mert az esküdtszék tagjait rasszista alapon választották ki. Kizárták a feketéket az ítéletet meghozó testületből.
Vágólapra másolva!

Timothy Tyrone Foster 29 éve ül a halálsoron, ahonnan most megszabadulhat: a legfelsőbb bíróság 7:1 arányban semmisnek mondta ki az ügyében meghozott halálos ítéletet. Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő testület szerint a fekete bőrű férfit olyan fehér bőrű emberek ítélték halálra,

akiket rasszista alapon válogattak ki.

Timothy Foster védői a per után pár évvel megdöbbentő dokumentumokhoz jutottak hozzá. Kiderült, hogy a 12 tagú esküdtszék tervezett tagjainak névsorában a fekete bőrszínű esküdtjelöltek neve melletti nagy "B" betűt bekarikázták: a "B" az angol black, azaz fekete szó kezdőbetűje. Az így megjelölt állampolgárokat aztán kizárták az esküdtszék lehetséges tagjainak sorából, az ügyészek és a bíróság elnökének egyetértésével. Az amerikai törvények szerint a bírónak nem kell indokolnia, hogy kit és miért vesznek fel, illetve zárnak ki az esküdtszék tagjainak sorából.

Timothy Tyrone Fostert 1987-ben, egy fehér asszony meggyilkolásának vádjával ítélték halálra. Az akkor húszéves, mentális betegséggel küszködő férfit még nem végezték ki, azóta is a halálsoron van egy georgiai börtönben.

A legfelső bíróságon egyetlen bíró szavazott nemmel az ítélet törlésére. Ő az afroamerikai Clarence Thomas volt: azzal érvelt, hogy tiszteletben akarja tartani a georgiai bíróság döntését. A bíróság elnöke, John Roberts ugyanakkor írásbeli indoklásában a többi között hangsúlyozta, hogy "az ügyészeket alapjában véve rasszista megfontolások motiválták", amikor annak idején kiválasztották az esküdtszék tagjait, és

kizárták a feketéket.

Tavaly novemberben Foster ügye a legfelsőbb bíróság elé került, a férfi ügyvédje pedig bemutatta az esküdtjelöltekről készült listát. Akkor az is kiderült, hogy nemcsak a feketéket zárták ki, hanem egy olyan fehér nőt is, aki előre jelezte, hogy semmiképpen nem szavaz meg halálos ítéletet.

A hétfői döntés után Timothy Foster ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy a legfelsőbb bíróság nem is tehetett volna mást, és leszögezte, hogy ez a rasszista gyakorlat mind a mai napig él az amerikai bíróságokon. A döntés nyomán a 29 éve halálsoron lévő elítélt számára megnyílt a lehetőség a perújrafelvételre. Amerikában jogvédők gyakran vádolják azzal az igazságszolgáltatást, hogy különös szigorral sújt le a feketékre, miközben a fehér bőrű vádlottak enyhébb büntetéseket kapnak.

Éppen hétfőn, a Washingtonhoz közeli Baltimore városában született olyan ítélet, amelyet máris sokan rasszista alapúnak minősítenek. Felmentettek ugyanis egy rendőrt Freddie Gray halála ügyében, aki tavaly áprilisban, letartóztatása után halt meg: az igazságügyi orvosszakértők szerint halálát súlyos gerincsérülések okozták, amelyeket a rabszállítóban szerzett. Gray fekete volt, a felmentett rendőr pedig fehér. Ebben az ügyben további rendőrök ellen is folyik per.