Amerikai külügy: Csökkent a terrortámadások száma tavaly

Iszlám Állam IS ISIS gyerek gyerekek
Gyerekkatonák
Vágólapra másolva!
Az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint tavaly 13 százalékkal kevesebb terrortámadás történt a világban, mint 2014-ben. A merényletek száma először csökkent 2012 óta, de Törökországban és Egyiptom több támadás volt az elmúlt évben. Az USA szerint a legnagyobb fenyegetést továbbra is az Iszlám Állam jelenti.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam tevékenysége ellenére is csökkent tavaly a világban elkövetett terrorakciók száma - áll az amerikai külügyminisztérium erre vonatkozó legfrissebb jelentésében.

Az Iszlám Állam gyerekkatonái Forrás: YouTube

A kongresszusnak összeállított jelentés szerint tavaly ugyan "a globális terrorista fenyegetés gyors ütemben erősödött és egyre decentralizáltabb, szétszórtabb lett", ugyanakkor kevesebb halálos áldozatot követelt.

2012 óta először csökkent

A legnagyobb fenyegetést változatlanul az Iszlám Állam jelenti, amely tavaly vérbe borította Franciaországot, Libanont és Törökországot. Ám ezzel egyidejűleg a világban mégis

kisebb lett a terrorcselekmények száma,

ami az Irakban, Pakisztánban és Nigériában csökkenő erőszaknak tudható be.

Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint tavaly 2014-hez képest 13 százalékkal kevesebb, világszerte havonta átlagosan 981 terrortámadás történt, és 28 ezer 328 ember veszítette életét.

- állapítja meg a külügyi dokumentum.

Ahol a vezetők korruptak, nőtt támadások száma

Jelentés rámutat arra, hogy egyes országokban - például Egyiptomban, Szíriában, Törökországban vagy Bangladesben - azonban emelkedett a terrorcselekmények száma.

Egy hozzátartozó gyászolja egy családtagját, aki a márciusi ankarai robbantásban vesztette életét Forrás: AFP/Adem Altan

Az amerikai külügyminisztérium szerint az erőszak azokban az államokban nyer teret, ahol

  • az igazságszolgáltatás rendszere megbicsaklik,
  • a rendfenntartó és a biztonsági erők visszaélésekre hajlamosak,
  • a politikusok korruptak.

Az al-Kaida Jemenben és Kelet-Afrikában aktív

A jelentés emellett felhívja a figyelmet az Iszlám Államhoz kapcsolódó, kisebb terrorszervezetek erősödésére.

Habár Iszlám Állam az utóbbi időben jelentős területeket vesztett és pénzügyi nehézségekkel küzd Szíriában és Irakban,

nagyon megerősödött Líbiában és az egyiptomi Sínai-félszigeten.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, amely korábban a legveszélyesebb szervezetnek számított, jelenleg arra törekszik, hogy visszanyerje korábbi erejét és befolyását, elsősorban Jemenben és Kelet-Afrikában aktív - állapítja meg a dokumentum.