Megható búcsú a New York-i terror utolsó mentőkutyájától

bretagne, kutya
Vágólapra másolva!
Tizenhat éves korában elaltatták Bretagne-t, a szeptember 11-ei New York-i terrortámadás utolsó, még élő mentőkutyáját. A hős golden retrievertől tisztelgéssel búcsúztak. 
Vágólapra másolva!

Bretagne, a golden retriever kétéves volt, amikor gazdájával együtt

részt vett a mentésben az összedőlt World Trade Center romjai között.

Tíz napig voltak a helyszínen, túlélők után kutattak, és bár egyet sem találtak, a kutya így is rendkívüli szolgálatot tett. Rendőrök, tűzoltók és az áldozatok rokonai is hozzá fordultak egy kis vigaszért, hamarosan egyfajta terápiás kutyaként szolgált a helyszínen.

Olvasásban is segített

A BBC beszámolója szerint Bretagne ezután még hét évet töltött szolgálatban, ott volt New Orleansban a Katrina hurrikán pusztítása után is.

Kilencévesen vonult nyugdíjba.

A munkát azonban nem hagyta abba, más mentőkutyák kiképzésében is segédkezett, sőt egy texasi általános iskolában hetente segített a kicsiknek olvasni tanulni. A kutya jelenléte ugyanis megnyugtatta azokat a gyerekeket, akik nem mertek hangosan felolvasni osztálytársaik előtt.

Visszatérés New Yorkba

Tavaly gazdája, Denise Corliss ismét elvitte őt New Yorkba, ahol a World Trade Center emlékművéhez is ellátogattak. A hős kutyát első osztályú fogadtatásban részesítette a város,

a Central Park hotel egyik lakosztályában lakott, és még taxizni is elvitték a Times Square-re.

A kutyust erősen megromlott egészségi állapota miatt kellett elaltatni. Bretagne-t a houstoni önkéntes tűzoltók is elkísérték utolsó útjára az állatorvoshoz, és tisztelgéssel köszönték meg neki áldozatos munkáját.