Olaszországban is sztrájkolnak a vasutasok

Hermalle-sous-Huy, 2016. június 6.
A vonatbaleset helyszíne a belgiumi Hermalle-sous-Huy településen, ahol tehervonatba rohant
egy személyvonat 2016. június 5-én éjjel. A  balesetnek három halálos áldozata és legkevesebb 30 sérültje van. A felvétel 2016.
Hermalle-sous-Huy, 2016. június 6. A vonatbaleset helyszíne a belgiumi Hermalle-sous-Huy településen, ahol tehervonatba rohant egy személyvonat 2016. június 5-én éjjel. A balesetnek három halálos áldozata és legkevesebb 30 sérültje van. A felvétel 2016. június 6-án készült. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Vágólapra másolva!
Kedd estétől 24 órás sztrájkba kezdenek az olasz vasutasok, emiatt az olasz vasúthálózaton vonatkimaradásokra, késésekre kell számítani, illetve néhány vonat rövidebb útvonalon közlekedhet.
Vágólapra másolva!

A Mávinform közleménye szerint a munkabeszüntetést kedd este 9 órától szerda este 9 óráig hirdették meg az olasz vasútnál.

Emiatt az Olaszországba, illetve Olaszországon áthaladó, valamint visszaútra szóló előreváltott jegyekkel rendelkezőknek lehetőségük van arra, hogy lemondják az utazást.

A Magyarországon váltott jegyeket visszaveszik Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

A Magyarországon váltott jegyeket, és ebben az esetben a helyjegyeket is, valamint az egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a MÁV-START, vagy más időpontra érvényesíti a menetjegyet.

Ha az utazásról nem mondanak le, jegyeik záradékolásáról, igazolásáról külföldön kell gondoskodniuk. Ez esetben a jegyek visszatérítését a jegykiadó ország ezzel megbízott jegykiadó helyein, általában a nemzetközi pénztáraknál kérhetik.