Fegyvereket találtak egy melegfelvonulásra tartó férfinál

Vágólapra másolva!
Fegyvereket, töltényeket és robbanóanyagokat találtak az amerikai hatóságok vasárnap a kaliforniai Santa Monicában egy autóban; a rendőrök őrizetbe vették a jármű tulajdonosát, aki elmondása szerint a Los Angelesben megrendezett melegfelvonulásra tartott.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint vasárnap reggel egy ismeretlen telefonált Santa Monica rendőrségére, hívta fel a figyelmet az autóra és annak gyanús vezetőjére.

A rendőrök kiszálltak a helyszínre, átkutatták a kocsit és megtalálták a fegyvereket, töltényeket, robbanószereket.

Az indianai rendszámú autó vezetője azt mondta: egy barátjához igyekszik a Los Angeles West Hollywood nevű városrészében zajló melegfelvonulásra.

Nem tudni, mit akart

Saul Rodriguez, Santa Monica rendőrségének szóvivője a Los Angeles Times kérdésére azt nyilatkozta: egyelőre nem tisztázták, mi volt a férfi szándéka a fegyverekkel. Később Jacqueline Seabrooks helyi rendőrfőnök Twitter-oldalán azt írta, a gyanúsított elfogását követően az egyik rendőrnek azt mondta,

A helyi rendőrség nyomozói úgy nyilatkoztak, dolgoznak annak kiderítésén, mi történt pontosan, de úgy vélték, nincs összefüggés az incidens és az orlandói lövöldözés között.

Több városban volt felvonulás

Számos amerikai nagyvároshoz hasonlóan Los Angelesben is vasárnap rendezték meg a "Meleg Büszkeség Hónapja" című rendezvénysorozat keretében meghirdetett felvonulást.

A rendezvényt rendkívüli biztonsági intézkedések közepette tartották meg,

tekintettel a vasárnapra virradóra a floridai Orlando egyik melegbárjában elkövetett, ötven halálos áldozatot követelő tömegmészárlásra.

Lindsey Horvath, West Hollywood polgármestere közleményben tudatta, jelentősen szigorították a biztonsági intézkedéseket. Leszögezte, a városrész vezetőinek nincs tudomásuk semmiféle fenyegetésről, amely megzavarhatná a vasárnapi rendezvényeket.