Vasutas és metrós sztrájk Spanyolországban

Vágólapra másolva!
Vasúti járatokat töröltek Spanyolországban a mozdonyvezetők országos sztrájkja miatt, míg Madridban a metró dolgozóinak részleges munkabeszüntetése miatt a megszokottnál többet kellett várni a szerelvényekre, amelyek zsúfolásig megteltek utasokkal.
Vágólapra másolva!

A spanyol vasúti közlekedési vállalat (RENFE) mozdonyvezetőit tömörítő szakszervezet (Semaf) négynaposra tervezett akciójával azért tiltakozik, mert a cég késlekedik egy áprilisban elfogadott foglalkoztatási megállapodás intézkedéseinek bevezetésével.

Emellett követelik a létszámbővítést és a mozdonyvezetői állomány fiatalítását is, mert az 5200 dolgozó 85 százaléka több mint 31 éve kezdte pályáját. A szakszervezet szerint a sztrájk támogatottsága csaknem 100 százalékos, míg a RENFE szerint csupán a mozdonyvezetők 6 százalékát érinti.

Ráadásul a vállalat úgy véli: a sztrájkolók nem teljesítik az elfogadott minimális szolgáltatásokat. A szakszervezet azonban ezt cáfolja. A cég közlése szerint

a sztrájk miatt naponta 5 millió eurós veszteség éri őket.

A spanyol fővárosban a metró dolgozóinak részleges munkabeszüntetése nehezíti a közlekedést. Napok óta folyamatosan tájékoztatják az utasokat a várható tiltakozó akcióról, mégis sokan csak akkor szembesültek a sztrájkkal, amikor kora reggel megpillantották a szokatlan nagy tömeget a peronokon.

A sztrájkolók 64 százalékos szolgáltatást vállaltak az akció idejére, ez azt jelenti, hogy a reggeli, három órás sztrájk alatt például az egyik legfontosabb, 5-ös számú vonalon a megszokott 5 perc helyett 9 percenként érkeztek a szerelvények.

A metrósok sztrájkja összesen nyolc napot érint majd a következő két hétben, lesznek olyan napok is, amikor három különböző napszakban tartanak néhány órás tiltakozást. A munkabeszüntetéssel a dolgozók 14 további szabadnapot és az új kollektív szerződés elfogadását követelik.