Feladta magát Izraelnek a Hamász egyik parancsnoka

MIDDLE EAST ISRAEL-PALESTINE WAR HORIZONTAL MILITARY OPERATION TRANSPORT TUNNEL SOLDIER INTERIOR VIEW ISRAELI TOPSHOTS
-- AFP PICTURES OF THE YEAR 2014 --
An Israeli army officer walks on July 25, 2014 during an army-organised tour in a tunnel said to be
izraeli katona sétál egy Hamász-alagútban
Vágólapra másolva!
Feladta magát Izraelnek a palesztin Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet egyik katonai parancsnoka.
Vágólapra másolva!

Basszám Mahmúd Braha az Ezzedín el-Kasszám Brigádok egyik parancsnoka volt, és széleskörű tudással bír a Hamász Gázai övezet alatt létrehozott alagútrendszeréről. A lap palesztin forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy

néhány napja azért tűnt el Hán-Júniszban lévő otthonából, mert megadta magát Izraelnek.

A palesztin katonai vezető családjával felesége szüleihez látogatott, majd azt mondta, hogy

és nyoma veszett. A Háárec úgy tudja, hogy valójában kezében számítógépével az övezetet Izraeltől elválasztó kerítéshez ment, ahol már vártak rá az izraeli katonák.

Az izraeli hatóságok nem adtak ki közleményt az ügyben, de a vöröskereszt arról értesítette Braha családtagjait, hogy hozzátartozójuk izraeli fogságba került. A kettes kereskedelmi tévécsatorna szerint Braha a Hamász egyik törvényszéki bírójának fia.

Izraeli katona sétál egy Hamász-alagútban Forrás: AFP/POOL/Jack Guez

Az elmúlt hónapokban a Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat két olyan Hamász-harcos letartóztatásáról és kihallgatásáról adott hírt, akiknek információik vannak a föld alatti folyosórendszerről, de mindketten alacsony rangban szolgáltak a szervezetben.

Az izraeli hadsereg kiemelkedően fontos feladatának tekinti a Gázai övezet alatti - valószínűleg izraeli területekre is átnyúló - alagútrendszer feltérképezését, mert attól tart, hogy

azon keresztül meglepetésszerű támadásokat hajtanak végre

az övezet szomszédságában élő civilek és az ott állomásozó katonák ellen.

Gadi Ejzenkot izraeli vezérkari főnök tavalyi hivatalba lépése óta többször kijelentette, hogy egyik legfontosabb céljának az alagutak jelentette veszély elhárítását tartja. Áprilisban és májusban két Izraelbe tartó, föld alatti folyosót tárt fel és számolt fel az izraeli hadsereg.