A szakszervezetek Clinton mögé álltak

CLINTON, Hillary
New York, 2016. április 20. A Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter támogatóival találkozik New Yorkban 2016. április 19-én, miután győzött a demokraták New York állambeli előválasztásán. A felirat jelentése: "Értünk harcol". (MTI/EPA/Justin Lane)
Vágólapra másolva!
Hillary Clintont látná legszívesebben elnökként az AFL-CIO, amely 56 tagszervezetével és csaknem tizenhárom milliós tagságával az Egyesült Államok legnagyobb s egyben legbefolyásosabb szakszervezeti szövetsége.
Vágólapra másolva!

Richard Trumka, a szövetség elnöke a közleményben tapasztalt és kipróbált vezetőnek írja le Hillary Clintont, aki osztja a szakszervezeti szövetség értékrendjét.

„A kampányban végig erőteljesen hirdette, hogy mennyire elkötelezett a dolgozó emberek gondjai iránt" - fogalmazott a szakszervezeti vezető. Majd hozzáteszi: a dolgozó emberek eddig is aktívan kivették részüket a választási folyamatból, és most az a szándékuk, hogy megválasszák elnöknek Hillary Clintont.

Hillary Clinton szlogenje: "Értünk harcol". (MTI/EPA/Justin Lane) Forrás: MTI/EPA/Justin Lane

A szakszervezeti szövetség vezetője egyúttal bejelentette: megkezdik a kampányt Hillary Clinton mellett. Trumka figyelmeztetett arra is, hogy Donald Trumpnak, a republikánusok várható elnökjelöltjének megválasztása "ijesztő következményekkel járna a munkások közösségére".

A demokraták várható elnökjelöltje örömmel nyugtázta a szakszervezeti szövetség döntését, s nyilatkozatában hangsúlyozta: ha őt választják elnöknek, akkor a dolgozóknak mindig lesz helyük a tárgyalóasztalnál a Fehér Házban. "Elnökként, az AFL-CIO-val vállvetve, büszkén küzdök majd azon jogokért és értékekért, amelyek segítettek felépíteni az erős amerikai középosztályt" - fogalmazott Hillary Clinton.