Nyemcov nem a Charlie Hebdo miatt halt meg?

Borisz Nyemcov
Bizonyítékai voltak
Vágólapra másolva!
A bűnügyi nyomozás lezárultával bebizonyosodott, hogy gyilkosai nem azért ölték meg Borisz Nyemcovot, mert az orosz ellenzéki vezető kiállt a Mohamed prófétát karikatúrán ábrázoló Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap mellett - jelentette ki hétfőn Vlagyimir Markin, az orosz Nyomozó Bizottság (SzKR) szóvivője.
Vágólapra másolva!

Markin kijlentette, hogy a bűntény miatt megvádolt öt csecsen férfi - Zaúr Dadajev, Sadid Gubasev, Hamzat Bahajev, Tamerlan Eszkerhanov és Anzor Gubasev - a gyilkosságot "nyereségvágyból vagy megrendelésre, összeesküvés alapján, csoportosan" követte el.

A szóvivő szerint a tetteseknek legkevesebb 15 millió rubelt (jelenlegi árfolyamon több mint 60 millió forintot) ígért a szökésben lévő, ugyancsak csecsen Ruszlan Muhugyinov és mások.

Hazudtak a gyilkosság okáról?

Az SzKR szóvivője elmondta, a nyomozás nem erősítette meg két vádlott állítását, miszerint Nyemcovon azért álltak bosszút, mert védelmébe vette a muszlimok prófétáját kikarikírozó rajzot.

Markin rámutatott, hogy

a merénylet szervezése még 2014 szeptemberében, vagyis jóval a Charlie Hebdo párizsi szerkesztősége ellen 2015. január 7-én elkövetett támadás előtt megkezdődött,

ami kizárja, hogy az ellenzéki politikussal vallási gyűlöletből kiindulva végeztek volna.

Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettest 2015. február 28-ra virradóra több lövéssel ölték meg Moszkva belvárosában, a Kreml falánál húzódó Bolsoj Zamoszkvoreckij hídon. A politikus ukrán barátnőjével gyalogosan a közelben lévő lakása felé tartott.

Bizonyítékai voltak Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Nyemcov a 2013-ban hatalomra került Nyugat-barát ukrán vezetést támogatta, és adatokat gyűjtött össze az ukrajnai szakadárok oldalán elesett orosz katonákról. Megölése egy nappal előzte meg a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus ellen tiltakozó nagy ellenzéki megmozdulást Moszkvában, amelynek Nyemcov az egyik szervezője volt.

Maradtak kérdések

Április végén a meggyilkolt politikus lánya, Zsanna Nyemcova sürgette, hogy az SzKR indítsa újra és terjessze ki az apja ügyében lefolytatott nyomozást. Azt is kérte, hogy a már letartóztatott személyek mellett emeljenek vádat az orosz belügyi egységek kötelékébe tartozó, zömmel csecsenekből álló Észak zászlóaljban szolgáló Ruszlan Geremejev és fivére, Artur ellen.

A hivatalos lakásnyilvántartásból kiderült, hogy Artur Geremejevé volt az a moszkvai ingatlan, amelyben a Nyemcov-gyilkossággal eddig megvádolt személyek laktak. A folyamodvány kitér arra is: noha a nyomozás megállapította, hogy a gyilkossághoz köze lehet Alibek Gyelimhanovnak, az Észak zászlóalj parancsnokának, a csecsen belügy három munkatársának, valamint Szulejman Geremejev csecsenföldi szövetségi szenátornak is, őket alapos kihallgatásnak nem vetették alá és nem folytattak le ellenük minden lehetőséget kimerítő nyomozást.

Zsanna Nyemcova azt is kérte, hogy ne válasszák le a nyomozásról a bűntény megrendelésével és megszervezésével vádolt Ruszlan Muhugyinov ügyét, aki ellen novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Muhugyinov ugyanis Ruszlan Geremejev sofőrje volt.