Népszavazást kezdeményeznek Szlovákiában a kilépésről

Krasznahorkaváralja, Emberek állnak a rendőrökkel szemben. cigánytelep lerombolására készült szombaton a Mi Szlovákiánk nevű nacionalista szlovák párt vezetője, Marián Kotleba
Vágólapra másolva!
Jövő héttől egy Szlovákia Európai Unióból való kilépéséről szóló népszavazás kezdeményezéséhez gyűjt aláírásokat a Mi Szlovákiánk Néppárt - számolt be szombaton a párt vezetője, miközben Pozsony július elsején átveszi az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.
Vágólapra másolva!

"Éppen itt az ideje, hogy Szlovákia is elhagyja ezt a süllyedő európai Titanicot" - hangoztatta Marián Kotleba, az LSNS elnöke, miután Nagy-Britannia június 23-án történelmi referendumon az Európai Unióból való kilépés (brexit) mellett döntött.

A brit referendumot követően Franciaországban és Hollandiában is úgy nyilatkoztak az euroszkeptikus pártok, hogy szorgalmazni fogják az országuk Európai Unióból való kilépéséről döntő népszavazás kiírását.

Menekültellenes retorika

Kotlebának, a közép-szlovákiai Besztercebánya régió vezetőjének a pártja a március elején lezajlott szlovák parlamenti választásokon menekültellenes kampányának segítségével legnagyobb meglepetésre a szavazatok 8,6 százalékát szerezte meg.

A szlovák széljobb népszavazást akar Forrás: MTI/Vajda Jábos

Fico felelősségteljes viselkedést kért

Robert Fico szlovák kormányfő korábban az EU soros elnökségének július elsejei átvételére tekintettel felelősségteljes viselkedésre szólította fel a szlovák ellenzéki pártokat. "A rombolás és a gyűlölet sehova sem vezet" - hangsúlyozta a kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezetője.
Ezzel egyidejűleg Fico alapvető változtatásokat sürgetett az európai közösség politikáiban. "Az Európában élők jelentős része elutasítja az EU menekültpolitikáját, és elégedetlen a közösség gazdaságpolitikájával" - szögezte le a miniszterelnök.