Öngyilkos merényletek a libanoni-szíriai határon

Vágólapra másolva!
Hatan meghaltak, tizenkilencen megsebesültek a hajnali akciókban.
Vágólapra másolva!

Egy libanoni településen, közel a szíriai határhoz hajtotta végre az akciókat legalább két, de lehet, hogy több öngyilkos merénylő.

A település polgármestere a Libanon Hangja nevű rádióadónak elmondta, hogy a merénylők hajnalban léptek akcióba. Az összes halálos áldozat civil volt. Más források szerint három katona is van az áldozatok között.

A polgárháborús Szíriával szomszédos Libanonban a jelentős hatalommal bíró Hezbollah a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerőket támogatja a túlnyomórészt szunnita felkelőkkel szemben.