Kettős merénylet Jemenben

Vágólapra másolva!
Autókba rejtett pokolgépekkel követtek el robbantásos merényleteket jemeni szélsőségesek az ádeni repülőtér közelében található katonai támaszpont ellen szerdán, a támadásnak a legfrissebb értesülések szerint legalább hat halottja van.
Vágólapra másolva!

A merénylők először a támaszpont bejáratánál röpítettek a levegőbe egy autót, majd a zűrzavart kihasználva sikerült bejutniuk a katonai objektum belsejébe, itt robbantották fel a második pokolgépet – mondta el a forrás.

Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint iszlám "szent háborút" folytató dzsihadisták követték el a merényleteket, az áldozatok katonák.

Szemtanúk beszámolói szerint

a támadás után összecsapások törtek ki a szélsőségesek és a támaszponton tartózkodó katonák között.

Eközben erősítésként kormányerők csatlakoztak a bázist védőkhöz.

A Hór Makszar negyedben található támaszpontot szerda hajnalban, a muszlim böjti hónapot (ramadán) lezáró háromnapos ünnep (íd al-fitr) első napján támadták meg.

A polgárháborús Jemen egyik legfőbb kikötővárosát, Ádent több mint egy éve foglalták vissza a kormányerők a síita húszi lázadóktól, de a településen továbbra is ingatag a biztonsági helyzet.