Megkínozták, mielőtt megölték

Vágólapra másolva!
Kínzás nyomaira bukkantak a 2014-ben eltűnt 43 mexikói diákok társának maradványain.
Vágólapra másolva!

Egy újabb boncolás megállapította, hogy a 22 éves Julio César Mondragón hatvannégy törést szenvedett el testének negyven csontján, többségében a koponyáján, az arcán és a hátgerincén. A diák közvetlen halálát agysérülések okozták.

A fiú egyike volt annak a hat diáknak, aki meghalt a Guerrero állambeli Iguala városában, miután a rendőrség 2014. szeptember 26-án rátámadt az ottani tanárképző főiskola tüntető diákjaira.

Mondragón ott volt a diákok által elkötött buszok egyikén, amelyeket a rendőrség később megrohamozott, részt vett és mobiltelefonjával videózott is azon a rögtönzött sajtóértekezleten, amelyet az első rendőrattak után tartottak. Később elmenekült, amikor a rendőrség tüzet nyitott rájuk.

Holtestét katonák találták meg másnap egy földúton.

Halála ügyében 28 ember, köztük Iguala volt polgármestere ellen emeltek vádat.

A 43 eltűnt főiskolást a hatóságok szerint a rendőrök átadták egy helyi drogkartellnek, amely meggyilkolta a fiatalokat, majd a holttesteket elégették, a maradványokat pedig egy folyóba dobták. Az ügy mélyen megrázta a mexikói társadalmat, de csaknem két évvel a történtek után még senkit sem állítottak bíróság elé.