Egész éjjel dolgoztak a mentők az olasz vonatbaleset helyszínén

accident transport TOPSHOTS Horizontal
Az olasz tűzoltóság által közreadott légi felvétel egy vonatbalesetről a dél-olaszországi Bari közelében 2016. július 12-én, miután két személyszállító vonat egyazon sínpáron ütközött az Andria és Corato közötti vonalon. A szerencsétlenségben legkevesebb tíz ember életét vesztette, több tucatnyian megsérültek
Vágólapra másolva!
Elavult telefonrendszerrel értesítették egymást az állomásfőnökök, nem volt automata riasztási rendszer.
Vágólapra másolva!

A vizsgálat eddigi eredményei szerint emberi mulasztásra vezethető vissza a dél-olaszországi Bari város közelében kedden történt vonatbaleset, amelynek 27 halálos áldozata és 50 sérültje van.

A két négykocsis szerelvény az Andria és Corato közötti vasúti pálya egy vidéki, egyvágányos szakaszán rohant egymásba frontálisan, 100 kilométeres óránkénti sebességgel.

A vonalon elavult telefonrendszerrel értesítették egymást az állomásfőnökök a vonatokról. Ez utóbbi rendszer is a vizsgálat középpontjában áll. A szakaszon nem volt automata riasztási rendszer, amely akkor avatkozna be, ha két, ugyanazon a sínpáron haladó szerelvény megközelítené egymást.

Megtalálták az egyik fekete dobozt

A kutatóegységek az egyik vonat fekete dobozát már megtalálták, de továbbra is keresik a másikat. Ezek segítségével valószínűleg már rekonstruálni lehet, hogy pontosan mi is okozta az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb olasz vonatbalesetét. Az ügyben az olasz államügyészség is vizsgálódik. A nyomozás a többi között azt hivatott kideríteni, hogy a tervek ellenére miért nem bővítették ki két sínpárosra az egy nyomvonalas szakaszt.

Nehéz az azonosítás

Az összeroncsolódott holttestek azonosítása nehézkes. Annyit tudni, hogy az áldozatok többsége egyetemi hallgató, ingázó és turista. Azonban nemcsak utasok, de egy helyi gazda is életét vesztette, aki éppen a baleset helyszínén metszette olajfáit. Az ültetvényes egy roncsdarab által okozott fejsérülésébe halt bele.

Mintha repülő zuhant volna le

Keddről szerdára virradóra is dolgoztak a mentőalakulatok, a munkálatokba óriásdarukat és mentőkutyákat is bevetettek, hogy eltávolítsák a roncsokat. A szerencsétlenség túlélői arról beszéltek, hogy az ütközés pillanatában hatalmas erő lendítette ki őket egyensúlyukból. Ezután igyekeztek kiszabadulni a roncsok fogságából, a leszakadt emberi testrészek közül.

Egy nyolc hónapos várandós nő azt mondta, hogy nem tudja, mi történt. Az ütközés után maga előtt látta a földön heverő anyját, vérző apját és lánytestvérét. Massimo Mazzilli, Corato település polgármestere, a Facebook közösségi portálon azt írta, a helyszín úgy nézett ki, mintha egy repülőgép zuhant volna le.