Háromezert embert evakuáltak egy franciaországi erdőtűz miatt

Vágólapra másolva!
Erdőtűz miatt kiürítettek több kempinget szerdán Dél-Franciaországban, Perpignan régióban – közölték a hatóságok.
Vágólapra másolva!

A Torreilles település közeli tüzet, amely négy kempinget is fenyegetett, a viharos szél tovább táplálta. A kempingekben francia, német, belga és brit turisták tartózkodtak. Mintegy

háromezer embert kellett nagyon gyorsan kimenekíteni.

Egy szemtanú elmondta, „lehetett érezni a füstöt, annak nyomát az égen, a kemping vezetése járműveink hátrahagyására, a kemping sürgős elhagyására szólított fel” – mondta.

Senki sem sérült meg az evakuálás során, ugyanakkor

egy tűzoltó meghalt, három megsérült, amikor járművük balesetet szenvedett

– közölték a helyi hatóságok.

A szomszédos Aude megyében, Narbonne városától északnyugatra is tűz volt, kétszáz hektáron egy fenyőerdő kapott lángra. A helyszíntől nem messze halad a Tour de France kerékpárverseny útvonala.