Időt kér a kilépési tárgyalások megkezdéséhez az új brit kormányfő

II. ERZSÉBET; CAMERON, David; MAY, Theresa
London, 2016. július 13. Theresa May új brit miniszterelnök útban a brit kormányfői rezidenciára, a Downing Street 10-be Londonban 2016. július 13-án. Az 59 éves Mayt II. Erzsébet királynő bízta meg kormányalakítással, miután David Cameron, az eddigi miniszterelnök benyújtotta lemondását. Cameron azt követően mondott le, hogy a brit EU-tagságról rendezett június 23-i népszavazáson a többség arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. (MTI/EPA/Andy Rain)
Vágólapra másolva!
Az új brit miniszterelnök reméli, hogy országa pozitív tárgyalásokat tud folytatni az Európai Unióval a közösségből való távozásról, de időre van szüksége a felkészüléshez. Erről Theresa May Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét tájékoztatta csütörtökön, telefonon - közölte a szóvivője.
Vágólapra másolva!

"A miniszterelnök elmagyarázta, hogy Londonnak némi időre van szüksége a felkészüléshez, és reméli, hogy a tárgyalások hangneme építő és pozitív lesz. A megbeszélés során támogatásáról biztosította Julian King új brit uniós biztost", akit a múlt héten jelölt ki a posztra az elődje, David Cameron - mondta a szóvivő.

Theresa May új brit miniszterelnök Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

A brit vezető beszélt csütörtökön Barack Obama amerikai elnökkel is, hangsúlyozva, hogy

Nagy-Britannia fenn akarja tartani a két ország különleges viszonyát

és a brit partnerséget a hírszerzési adatok megosztásában.

Hangsúlyozta azt is, hogy London kulcsfontosságú partnere akar lenni az Egyesült Államoknak a globális ügyekben, beleértve a terrorizmus elleni küzdelmet és a biztonsági kérdéseket.

Obama üdvözölte az új brit kormányfőt, és ő is megerősítette elkötelezettségét a különleges kapcsolatok mellett - közölte az elnök szóvivője.