Atom-tengeralattjáró ütött el egy kereskedelmi hajót

Vágólapra másolva!
A brit királyi haditengerészet vizsgálja azt a balesetet, amelyik egy atom-tengeralattjáró és egy kereskedelmi hajó között történt Gibraltár partjainál.
Vágólapra másolva!

A HMS Ambush éppen a felszínre emelkedett, amikor „súrolt” egy kereskedelmi hajót még kedden. A tengeralattjárón „kisebb külső sérülések” keletkeztek, de a legénység közül senki nem sérült meg, és sértetlen a nukleáris reaktor is – számolt be a BBC a haditengerészetre hivatkozva.

Mindenesetre a biztonság kedvéért komolyan átvizsgálják majd az Astute osztályú tengeralattjárót, amely szerdán dokkolt Gibraltár kikötőjében.

Londonban úgy tudják, hogy a kereskedelmi hajót sem érte komolyabb kár.