Orbán: Az EU elvesztette globális szerepét

Orbán Viktor; FICO, Robert; SOBOTKA, Bohuslav; SZYDLO, Beata
Varsó, 2016. július 21. Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök (b-j) a visegrádi országok miniszterelnökeinek találkozója után tartott sajtóértekezleten Varsóban 2016. július 21-én. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vezetői többek között a brit népszavazás utáni európai helyzetről és az Európai Unió lehetséges megreformálásáról egyeztetnek. (MTI/EPA/Pawel Supernak)
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió drámai pillanatokat él át, ugyanis Nagy-Britannia kilépése miatt elvesztette globális vezető szerepét - hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi országcsoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kormányfőinek csütörtökön Varsóban tartott csúcstalálkozója utáni sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A magyar kormányfő Varsóban Beata Szydlo lengyel, Bohuslav Sobotka cseh, valamint Robert Fico szlovák kormányfővel egyeztetett. Lengyelország július 1-jétől tölti be a V4 soros elnökségét.

Szydlo a sajtótájékoztató elején azt mondta, hogy a varsói csúcstalálkozó az Európai Tanács szeptember 15-én esedékes, az unióból való kiválást (Brexit) támogató brit népszavazás utáni helyzettel foglalkozó pozsonyi informális ülésének előzménye volt, melyen a V4-ek a közös álláspontjukat egyeztették, és Pozsonyban már közös javaslattal lépnek fel a Brexittel kapcsolatban.

Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh, Beata Szydlo lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Forrás: MTI/PAP/Pawel Supernak

Orbán Viktor szerint a találkozó megteremtette az alapját annak, hogy a szeptemberi pozsonyi EU-csúcstalálkozón a V4-ek közös európai programmal lépjenek fel. Az alapvető értékek terén, mint például a nemzeti hagyományok, kereszténység, biztonság, alapvetően eddig is egyetértés volt a visegrádi országok között - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a V4-ek ezt az Európát megpróbálják közösen képviselni Pozsonyban.

Ennek érdekében a következő hetekben komoly munkát kell még végezni, "de a kezdő lépést megtettük" - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Úgy értékelte: az EU "drámai helyzetbe" jutott, és visszaminősült regionális szereplővé, mert az Európai Bizottság (EB) a migráció kérdésében a lehető legrosszabb válaszokat adta, és ezzel aláásta az egyik uniós állam tagsági viszonyát.

A magyar miniszterelnök szerint most azt kell megmondani, mit kell tennie az uniónak annak érdekében, hogy ismét globális szereplővé válhasson.

Orbán Viktor továbbá megállapította: az Európai Uniónak tisztáznia kell álláspontját a migráció ügyében, mert jelenleg nem beszél őszintén és tisztán, nem mondja meg, hogy mi a célja. A magyar álláspont világos: az illegális bevándorlást európai területen kívül kell megállítani, ott kell felállítani a menekülttáborokat, és ott kell benyújtani a menedékkérelmeket - folytatta Orbán Viktor.

Elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) a menekülthelyzet reformjára tett új hétpontos javaslata - szögezte le.

- hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, hozzátéve, hogy az EB javaslatai "szisztematikusan felszámolják ezeket".

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a migráció és a terrorveszély növekedése között egyértelmű összefüggés van. Hozzátette: aki tagadja ezt, az árt az európai polgárok biztonságának.

A migránsok valójában áldozatok, de a migráció veszélyforrás - fogalmazott a kormányfő.
Elmondta: csütörtökön arra kérte fel visegrádi partnereit, hogy a július elején bevezetett, a mélységi őrizettel járó magyar határellenőrzési rendszert újabb kontingensekkel támogassák.

Robert Fico szlovák kormányfő erre úgy válaszolt: a magyar kormány számíthat Szlovákia segítségére a határvédelemben. A két ország között eddig is nagyon hasznos volt az együttműködés e téren - mutatott rá Fico.

A szlovák kormányfő a migránsválsággal kapcsolatban, a bevándorlással járó biztonsági kockázatok növekedésére utalva úgy vélekedett, hogy a veszélyekről végre nyíltan kellene beszélni.

Beata Szydlo lengyel kormányfő úgy foglalta össze a Brexit utáni helyzetre vonatkozó közös visegrádi álláspontot, hogy az Európai Unió intézményrendszere ma nem teljesíti az európaiak elvárásait, ezért a brit kilépésről szóló népszavazás után erről Európában új vitát kell nyitni.

A V4-ek nagyon aktívak lesznek az EU előtt álló változások során, olyan javaslatokkal állnak elő, melyek révén az európai közösség erősebbé válik - helyezte kilátásba Szydlo.

- hangsúlyozta a lengyel kormányfő. Úgy vélte, hogy a brit népszavazás eredménye lehetőséget jelent az EU működésének megváltoztatására úgy, hogy

és kevésbé foglalkozzon saját intézményes működésének kérdéseivel".

A szükséges változások közül Szydlo kiemelte "a tagállamok erősebb felügyeletét az uniós döntéshozatali folyamatokban", és ezzel ellentétes példaként az Európai Bizottság szerdai döntését hozta fel, miszerint a testület a tagállamok egy jelentős részének tiltakozása ellenére változatlan formában fenntartja a kiküldetési irányelv módosítására vonatkozó javaslatát.

Bohuslav Sobotka a pozsonyi uniós csúcsot illetően elmondta: Csehország azt várja, hogy azon olyan döntések születnek, amelyek következtében az EU emberibb arculatot kap. A cseh miniszterelnök szerint Prága számára három téma - a biztonságpolitika, a gazdasági növekedés bebiztosítása és az uniós intézmények eredeti szerepének betöltése - kiemelten fontos. "Az Európai Uniónak meghatározó szerepet kell játszania az Európa jövőjéről szóló vitában, az EU-nak irányítania kell ezt a vitát" - szögezte le a cseh kormányfő.