Terroristákat tartóztattak le Brazíliában az olimpia előtt

Vágólapra másolva!
A brazil hatóságok letartóztattak csütörtökön tíz embert azzal a gyanúval, hogy terrortámadásra készültek az augusztus 5-én kezdődő olimpiai játékok alatt - jelentette be az ország igazságügyi minisztere egy sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Egy feltételezett terrorista sejtről van szó, amely gyanús üzeneteket váltott az interneten egy esetleges támadás előkészületeiről - mondta Brazíliavárosban Alexandre de Moraes.

A brazil elhárítás kedden közölte, hogy vizsgálatot indított egy iszlamista csoport ügyében, amely állítólag hűséget fogadott Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének.