Operatőrt gyilkoltak Moszkvában

Vágólapra másolva!
Több lövéssel végeztek a Rosszija 24 állami hírtelevízió egyik munkatársával. Oroszországban több mint ötven újságíróval végeztek 1992 óta.
Vágólapra másolva!

A 43 éves Andrej Nazarenko holttestére lakásában találtak rá több golyóval a testében. Rokonai szerint a férfinak nem voltak ellenségei, konfliktusai, és fenyegetéseket sem kapott. A Bizottság az Újságírók Védelméért nevű szervezet összesítése szerint

Oroszországban több mint ötven újságíróval végeztek 1992 óta.

Az eddigi legemlékezetesebb ügy Vlagyimir Putyin elnök egyik legkíméletlenebb bírálójának, Anna Politkovszkajának a meggyilkolása volt, 2006-ban ölték meg. Bár gyilkosait elfogták, még mindig nem tudni, ki volt a felbujtó.