Kilenc iszlamistát megöltek, egyet elfogtak Bangladesben

Vágólapra másolva!
Iszlamista szélsőségesekkel végeztek egy keddi rajtaütés során a hatóságok Banglades fővárosában, Dakkában. A hatóságok tudatták: kilenc emberrel végeztek, egy tizediket pedig sikerült élve elfogni és őrizetbe venni, de ő is megsérült, kórházban ápolják.
Vágólapra másolva!

A lövöldözés két órán át tartott, a rendőrség az egész környéket lezárta. Több százan vonultak ki az összecsapás helyszínére. Oda vezényelték a rendőrség különleges alakulatát is.

Nem nevezte meg

Sejk Marúf Haszan rendőrfőnök az akció után elmondta: mind a tíz szélsőséges ugyanahhoz a terrorszervezethez tartozott, de nem volt hajlandó megnevezni, hogy melyikhez.

Megszaporodtak a támadások

A muszlim többségű Bangladesben az elmúlt években megszaporodtak a szélsőségesek által végrehajtott támadások. A legtöbbször hindukat, más vallásúakat vagy ateistákat, értelmiségieket vesznek célba, akiket eretneknek tekintenek.

Július elején pedig 23 túszt öltek meg Dakka egyik felkapott, külföldiek körében népszerű éttermében, aminek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.