Lépfenejárvány tört ki Szibériában

rénszarvas
Ma már csak Norvégia déli részén élnek vadon rénszarvasok
Vágólapra másolva!
86 ember, köztük 51 gyerek van kórházban a szibériai Jamalo-Nyenyec Autonóm Területen kitört lépfenejárvány miatt. Egy 12 éves kisfiú már meghalt.
Vágólapra másolva!

A 12 éves gyerek a kilenc ember egyike volt, akit lépfene-fertőzéssel diagnosztizáltak. A többiek karanténban vannak a szalehardi fertőző osztályon.

A „szibériai pestisnek” is nevezett lépfene miatt a múlt héten tömegesen pusztultak el a rénszarvasok – emlékeztetett a Spuntiknews. A Jamal-félszigeten ugyanis szokatlanul nagy a meleg, ami elősegítheti a régóta alvó antrax baktérium.

Múlt héten tömegesen pusztultak el a rénszarvasok Forrás: AFP/Hinrich Bäsemann

Más feltételezések szerint viszont elképzelhető, hogy egy helyi temetőből szabadult el a baktérium.

A Gyenyisz nevű kisfiú szombaton halt meg, egy nappal a nagymamája után, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy az idős hölgy halálát mi okozta – írta internetes kiadásában a Siberian Times. A kisfiú családja rénszarvastenyésztéssel foglalkozik.

Szibériában 75 év után tört ki ismét lépfenejárvány.