Megölték az Iszlám Állam egyik parancsnokát

Vágólapra másolva!
Több mint hatvan szélsőségessel végeztek a szíriai kormányerők az ország keleti felében, Deir ez-Zór városnál.
Vágólapra másolva!

A várost az Iszlám Állam tavaly március óta ostromolja. A dzsihadisták szíriai fellegvárának számító Rakkát a szomszédos Deir ez-Zór tartomány köti össze Irakkal, ahol a szélsőségesek nagy kiterjedésű területeket tartanak ellenőrzésük alatt.

A Szana állami hírügynökség jelentése szerint a kormánykatonák Dzsejna és el-Bugejlia településeknél csaptak össze a dzsihadista fegyveresekkel. A szíriai hadsereg visszaverte az iszlamisták kitörési kísérleteit Rasidíja és el-Hovejka településeknél is.

Az ottani összecsapásokban megölték a dzsihadisták egyik harctéri parancsnokát, Abu Ahmed as-Samit.


A hírek szerint Hama tartományban, a Szíria középső részén fekvő Zara körzetében a kormányerők visszaverték a Dzsejs al-Fath szervezet támadását a regionális áramfejlesztő telep ellen.