Elrabolt diáklányokról közöltek videót

Vágólapra másolva!
A videót vasárnap tette közzé a nigériai Boko Haram terrorszervezet. A felvételen a két éve elrabolt diáklányokból szerepel egy tucatnyi. 
Vágólapra másolva!

A fiatal nők egy álarcos férfi társaságában állnak a videón. Egyikük bemutatkozik, elárulja a nevét, utána pedig

kezdi mondani a terroristák által betanított szöveget.

Ebben arra kéri a nigériai kormányt, hogy engedje el a Boko Haram elfogott harcosait. A lány azt mondja, hogy ők is szabadok lehetnek, ha a kormány elengedi a fogva tartott terroristákat.

A videóban szereplő álarcos férfi elmondja,

hogy a lányok közül már körülbelül negyvenet férjhez adtak,

néhányan pedig meghaltak, mikor a nigériai légierő bombázta a Boko Haram rejtekhelyeit a Sambisa erdőségben. A felvételen rámutat egy halom azonosítatlan holttestre is, hogy igazolja, amit mondott.

A férfi azzal fenyegetőzött a videón, hogy ha a kormány megpróbálja erővel kiszabadítani a lányokat, akkor végeznek velük. A hadsereg egyelőre

nem reagált a felvételre.