Rejtélyes ötös gyilkosság Alabamában

Vágólapra másolva!
Öt brutálisan megölt felnőtt holttestére bukkantak a rendőrök szombaton az alabamai Citronelle városában. Nem sokkal később egy férfi besétált a rendőrségre, és azt mondta, hogy ő a tettes, ám a helyi seriffiroda azt közölte vasárnap, hogy eddig nem tudta kideríteni a kapcsolatot az áldozatok és gyilkosuk között.
Vágólapra másolva!

A rendőrség vasárnapig még az öt áldozat kilétét sem tudta tisztázni.

"A borzalmas helyszínt tekintve, úgy néz ki, hogy napokig itt leszünk" - mondta egy rendőrkapitány vasárnap a sajtónak. Hozzátette, hogy lőfegyveren kívül más eszköz is szerepet játszott a vérengzésben.

Az öt áldozat egyike egy terhes nő.

Magzata öthónapos volt, így a gyilkosságok elkövetője nem öt-, hanem hatszoros emberölés vádjával kerül bíróság elé.

A helyszínen a rendőrök találtak egy négyhónapos gyermeket, akinek nem esett baja. Hogy kié, nem tudni.