Megvan a szíriai török hadjárat első török áldozata

Karkamis, 2016. augusztus 24. A török hadsereg és a Szabad Szíriai Hadsereg felkelőszervezet páncélozott harci járművei a török-szír határ mentén fekvő Karkamisban 2016. augusztus 24-én. Sajtóértesülések szerint a török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén. (MTI/EPA/Sedat Suna)
Vágólapra másolva!
Meghalt egy török katona Szíriában, amikor kurd harcosok tüzet nyitottak török harckocsikra. Ő a hadjárat első török áldozata.
Vágólapra másolva!

Egy török katona életét vesztette, amikor kurd harcosok tüzet nyitottak török harckocsikra, jelentette be a török hadsereg. A katona az észak-szíriai török hadjárat első áldozata. A kurd média szerint három harckocsi elpusztult, írja a BBC.

Mindenki mindenki ellen

Török harckocsik néhány nappal korábban lépték át a török-szír határt,

a hadjárat célja az Iszlám állam és a kurd lázadók legyőzése.

Ankara azt ígérte, a hadjáratot addig folytatják, amíg megszűnik minden terrorfenyegetés a szomszédos országból, feltehetően beleértve az Iszlám Államot és a kurdokat egyaránt.

A török hadművelet tovább bonyolítja az amúgy is összetett szíriai polgárháborút, mivel

Törökország és a kurd lázadók is az Egyesült Államok szövetségesei.

Ankara attól tart, hogy a kurd lázadók nagyobb, összefüggő területet foglalnak el a határ mentén; Törökország déli részén kurd kisebbség él, autonómiáért küzdő pártjukat Ankara betiltotta.

Három katona megsérült Dzsarablusznál

Augusztus 27-én, szombaton a török hadsereg tankjai Dzsarablusz közelében csaptak össze kurd erőkkel. A harcokban három katona megsérült.