Olaszország halálát okozza a migráció

Olaszország, migráns, menekült, Líbia
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Halálos infarktushoz hasonlította a migránsok tömeges Olaszországba érkezését Roberto Maroni, az északnyugat-olaszországi Lombardia tartomány elnöke, az Északi Liga politikusa, miután az olasz kormányfő tagadta, hogy az országba tömegesen érkező migránsok miatt az összeomlás veszélye fenyegeti a befogadási rendszert.
Vágólapra másolva!

Renzi szerdán, Angela Merkel német kancellárral Maranellóban folytatott megbeszélése után úgy nyilatkozott, hogy az ország nem fogadhat be minden menedékkérőt, és kitoloncolja a jogtalanul érkező migránsokat, de az olaszországi befogadási rendszer nem került az „összeomlás" szélére, és Róma továbbra sem mond le az emberéletek megmentéséről.

Alig pár nap alatt 18 ezer ember érkezett Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Lombardia tartomány elnöke csütörtöki Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy nem összeomlásról van szó, a helyzet ennél sokkal súlyosabb: a migráció miatt Olaszország „közel van a halálos infarktushoz”.

Lombardia fogadta be eddig a legtöbb migránst a déli Szicíliával és Calabria tartománnyal együtt. A három tartományban tartózkodik az év eleje óta Olaszországba érkezett mintegy 105 ezer ember majdnem fele.

Az elmúlt néhány napban 18 ezer ember érkezett a dél-olaszországi kikötőkbe, akiket az olasz parti őrség koordinálásával a Líbia és Itália közötti tengerszakaszon mentettek ki.

Az olasz kormányzat korábbi tervei szerint szeptember elsejétől minden olasz megyének 70-70 menedékkérőt kellene elhelyeznie. A La Repubblica információi szerint ezt a kvótát a belügyminisztérium máris megemelte. Veneto tartományban több száz önkormányzat nemet mondott a menekültek befogadására.