Nem engedték be az óvodába a fejkendős asszonyokat Korzikán

Vágólapra másolva!
Korzikán szülők megakadályozták, hogy muszlim, fejkendőt viselő nők bemenjenek egy óvodába. A feldühödött embereket a rendőrök nyugtatták meg. 
Vágólapra másolva!

A francia oktatási intézményekben a pedagógusok és a gyerekek sem viselhetnek vallási jelképeket, a szülőket ugyanakkor nem érinti a tilalom.

A korzikai Bonifacióban a nyári szünet után ma kezdődött meg az óvoda, az első napon alakult ki a konfliktus. Az iszlám fejkendőt viselő nőkkel szemben fellépő szülők azt panaszolták, hogy

gyerekeiket megdorgálják az óvodában, ha nyakukban keresztet látnak, ezek a nők meg fejkendőben mennének be az óvodába

– írja a BBC.

Franciaország déli részén és Korzika szigetén a nizzai, kamionos merénylet óta nőtt meg a feszültség. Harmincra tehető azoknak a településeknek a száma, amelyek betiltották az egész testet fedő fürdőruhát, a burkinit. A bíróság kimondta, hogy ez sérti az alapvető jogokat.

Az egész arcot eltakaró nikáb viselését már 2011 óta tiltják a nyilvános helyeken Franciaországban.