Trump szerint nem meglepő a rengeteg nemi erőszak a hadseregben

Donald J. Trump Phoenix Arizona Immigration Speech Horizontal Republican presidential nominee Donald Trump unveils his 10-point plan to crack down on illegal immigration during a campaigm event inside the Phoenix Convention Center on August 31, 2016 in Ph
Trump: Minden bevándorló menjen vissza!
Vágólapra másolva!
Donald Trump kitart 2013-as tweetje mellett, amiben azt állította, hogy nem meglepő a hadseregben elkövetett szexuális bűncselekmények nagy száma, hiszen férfiak és nők vannak egy helyen. Az elnökjelölt ezt annyival egészítette ki, hogy szükség lenne a hadseregen belül olyan igazságszolgáltatásra, ami képes kezelni a problémát.
Vágólapra másolva!

„26 ezer be nem jelentett szexuális zaklatás a hadseregben – csak 238 ítélet.

– twittelte 2013-ban Donald Trump (akkor még nem) republikánus elnökjelölt.

Az NBC beszélgetős műsorának vezetője, Matt Laurel megkérdezte, három évvel később kitart-e akkori kijelentése mellet. Trump azt válaszolta, igen. Az ügy azért merült fel, mert a közönségből valaki megkérdezte, elnökként mit tenne a hadseregben elkövetett szexuális bűncselekmények áldozatainak támogatásáért.

Ki nem dobná a nőket

Laurel rákérdezett, hogy akkor Trump szerint az lenne-e a megoldás, hogy a nőket ki kell dobni a hadseregből, az elnökjelölt azt válaszolta,

Jobb igazságszolgáltatás kellene

„De valaminek történnie kell. Jelenleg része a problémának, hogy senkit sem állítanak bíróság elé.

– mondta Trump.

Trump szerint olyan igazságügyi rendszerre lenne szükség, ami képes kezelni ezt a „hatalmas problémát”. Viszont azt mondta,

úgy gondolja, ennek a hadseregen belül kellene működnie.

Az Egyesült Államok hadseregén belül külön igazságszolgáltatási rendszer működik, saját ügyészekkel, bírókkal és hadbíróságokkal. Már voltak olyan kezdeményezések, hogy civilekre kellene bízni a katonai igazságszolgáltatást, legalább részben, írja a CNN.