Ünneplő tömegbe hajtott egy részeg sofőr Szardínián

Vágólapra másolva!
Ünneplő tömegbe hajtott a Szardínia szigetén lévő Nule településen egy ittas autóvezető péntekre virradóra, 32 ember megsérült - közölte a helyi rendőrség.
Vágólapra másolva!

A sofőr vérében a megengedett alkoholszint ötszörösét mutatták ki. A 43 éves férfit őrizetbe vették, nyomozást indítottak ellene, többéves börtönbüntetés fenyegeti. A balesetet az okozta, hogy a sofőr elvesztette uralmát járműve felett.

Olaszországban a gépkocsivezetésnél legfeljebb 0,5 ezrelékes véralkoholszint a megengedett.
A rendőrség közlése szerint

a sérültek között több gyerek is van, köztük egy 11 hónapos csecsemő,

őt fejsebekkel szállítottak kórházba. Legalább két áldozat sérülése súlyos.

Nule lakosai a kistelepülés főterén ünnepeltek, amikor a baleset történt. Sajtóértesülések szerint az ittas vezető a gépkocsijával nagyjából 15 métert tett meg a tömegben, mire sikerült megállítani. Az ünneplők között pánik tört ki.

A szerencsétlenséget követően

a felbőszült tömeg meg akarta lincselni az ittas férfit: megverték, és késsel is megsebesítették.

Végül a rendőrök beavatkozásával sikerült biztonságba vinni a baleset okozóját. A férfit öt késszúrást kapott, ezért kórházba szállították.

A hatóságok vizsgálatot indítottak a feltételezett késelővel szemben is.