Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Szeptember 11-én délelőtt 19 gépeltérítő négy Kaliforniába tartó utasszállító gép (két Boeing 757-es és két 767-es) felett vette át az irányítást. Három gép Los Angelesbe, egy pedig San Franciscóba tartott, de egyik sem érkezett meg a célállomásra.
A Los Angelesbe tartó gépek a New York-i Világkereskedelmi Központba (World Trade Center, WTC), illetve az amerikai védelmi minisztérium székhelyébe, a Pentagonba repültek bele. A San Franciscó-i járat eltérítői viszont nem tudták végrehajtani küldetésüket, mert az utasok megpróbálták visszaszerezni az irányítást a gép felett, amely a küzdelem közben lezuhant.
Az American Airlines 11-es járata: Boeing 767-es, amely a bostoni Logan Repülőtérről indult el délelőtt 7 óra 59 perckor Los Angelesbe, 11 fős személyzettel és 76 utassal a fedélzeten. Rajtuk kívül öt gépeltérítő volt a repülőn, akik 8 óra 46 perckor a WTC északi tornyába kormányozták a járatot.
A United Airlines 175-ös járata: Boeing 767-es, szintén a bostoni Logan Repülőtérről szállt fel 8 óra 20 perckor, és Los Angelesbe tartott, 9 fős személyzettel és 51 utassal, nem számítva az öt terroristát. A Világkereskedelmi Központ másik, déli tornyába irányították a gépet, amely 9 óra 3 perckor repült bele az épületbe.
Az American Airlines 77-es járata: Boeing 757-es, amely a washingtoni Dulles Nemzetközi Repülőtérről indult 8 óra 20 perckor Los Angelesbe, 6 fő személyzettel és 53 utassal. A rajtuk kívül felszálló öt terrorista az Arlington megyében, Virginiában található Pentagonba irányították a gépet, amely 9 óra 37 perckor csapódott be.
A United Airlines 93-as járata: Boeing 757-es, amely a newarki nemzetközi repülőtérről szállt fel, és San Franciscóba tartott. A gépen 7 fős személyzet és 33 utas volt, rajtuk kívül négy gépeltérítő. Az utasok megtámadták a terroristákat, és megpróbálták visszaszerezni az irányítást a gép felett, amely így a pennsylvaniai Shanksville közelében a földbe csapódott. A gépeltérítők célpontja Washington, és azon belül a Capitolium, azaz Egyesült Államok Kongresszusának épülete vagy a Fehér Ház lehetett.
Az elmúlt 15 évben – részben a szeptember 11-i események miatt – jelentősen szigorították a biztonsági intézkedéseket a reptereken, és szakértők szerint hasonló terrortámadást ma már nem lehetne elkövetni.
2001-ben mindegyik gépeltérítő gond nélkül feljutott a fedélzetre,
hiába jelzett többüknél is az amerikai járatokon működő antiterrorista rendszer (Computer-Assisted Passenger Prescreening System, CAPPS), amivel a gyanúsként számon tartott utasokat tudják kiszűrni. Ez akkor még csak azt eredményezte, hogy néhány terrorista csomagjait külön átvizsgálták, ami egyáltalán nem zavarta meg a tervüket.
Azzal kapcsolatban, hogy a felszállás után mi történt a gépeken, az évekig tartó vizsgálatok után is sok a bizonytalanság. Nem lehet tudni például, hogyan juthattak be a gépeltérítők a pilótafülke kötelezően zárva tartott ajtaján. Az biztos, hogy úgy vették át az irányítást, hogy késekkel támadtak a pilótákra és az utaskísérőkre. Ezeket nem is kellett titokban felcsempészniük a gépre, mert akkor még nem volt tilos az utasoknak zsebkést és bicskát maguknál tartaniuk.
A járatok személyzetének tagjai és az utasok telefonon számoltak be arról, hogy támadók vannak a fedélzeten, és több gépről is azt jelentették, hogy bomba van a terroristáknál. Később nem találtak robbanóanyag-maradványokat a roncsok között, így ezzel valószínűleg csak fenyegetőztek a terroristák.
Az első vészhívást Betty Ong, az American Airlines 11-es járatának utaskísérője adta le a légitársaság foglalási osztályának. „A pilótafülke nem válaszol. Valakit megkéseltek a businessosztályon, és szerintem könnygázt is fújtak, nem tudunk lélegezni.
Nem tudom, azt hiszem, eltérítettek minket.”
Volt olyan járat, ahonnan az utasok jelentették először, hogy baj van. A déli WTC-toronyba belerepülő gépen utazó Peter Hanson az apjának számolt be arról, hogy mi zajlik a fedélzeten:
„Ez egyre rosszabb lesz, apa. Egy stewardesst leszúrtak. ...
A gép nagyon furcsa mozdulatokat tesz. Nem hiszem, hogy a pilóta vezeti.”
Peter Hansen azt is mondta, hogy szerinte a gépeltérítők Chicagóba vagy valahová máshová tartanak, hogy belerepüljenek egy épületbe. A hívás nem sokkal később váratlanul megszakadt, másodpercekkel az előtt, hogy a Boeing 767-es a WTC-be csapódott volna. Ez már a második gép volt, amely belerepült a Világkereskedelmi Központba, így a tragédiát már a tévé is élőben közvetítette.
A bostoni repülésirányítás még a segélyhívások befutása előtt értesült arról, hogy baj van, méghozzá maguktól az első járatot eltérítő terroristáktól. A gépeltérítők eredetileg az utasokkal akartak kommunikálni a pilótafülkéből, ez azonban nem sikerült, hanem helyette a légi irányításnak közvetítették az adást. Azt mondták, hogy senki ne próbálkozzon semmivel, mert azzal veszélybe sodorják a gépet. Ez 8 óra 25 perckor volt, addigra már három gép is a levegőben volt a kiszemelt járatok közül.
A negyedik járat azonban csak ez után szállt fel. Habár a terroristák eredeti tervei szerint 7 óra 45 és 8 óra 10 között az összes járatnak el kellett volna indulnia, a gépek késtek.
A San Franciscóba tartó járat szállt fel utoljára, ráadásul 25 perc késéssel, de a személyzet még így sem tudott arról, hogy korábban több gépet is eltérítettek.
A későbbi vizsgálatok szerint az amerikai belföldi repülés nem volt felkészülve gépeltérítésre, pláne többszörösre, és nem gondoltak arra időben, hogy riasszák a levegőben lévő, veszélyeztetett repülőket. Ráadásul, habár a 8 óra 25 perces üzenetben az is elhangzott a terroristáktól, hogy „van néhány gépünk”, erre csak 9 óra után jöttek rá a bostoniak.
A 93-as járat így csak 9 óra 23 perckor, öt perccel az előtt kapott figyelmeztetést egy esetleges, a pilótafülkét érintő támadásról, hogy az megtörtént volna.
A terroristák így ezen a gépen is átvették az irányítást. Az utasok közül sokan felhívták a szeretteiket, akik beszámoltak nekik a WTC elleni támadásokról. A telefonhívások tanúsága szerint amikor rájöttek a gépeltérítők szándékára, szavaztak arról, hogy megpróbálják-e visszanyerni az irányítást a repülőgép fölött.
Percekig tartott a harc a pilótafülkéért, és amikor a terroristák úgy látták, hogy az utasok hamarosan bejutnak, a föld felé irányították a gépet, amely így lezuhant.
Körülbelül 20 percnyi repülési távolságra volt a célponttól,
amely a kongresszus épülete vagy a Fehér Ház lehetett Washingtonban. A pilótafülke hangjait rögzítő felvételen utoljára az hallatszik, ahogy az utasok az ajtón dörömbölnek, az egyik terrorista pedig azt ismételgeti, hogy Allah hatalmas.
A terrortámadások legemblematikusabb képei a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba csapódó gépek lettek. A központ mindhárom épülete leomlott. Először a déli torony dőlt össze (WTC 2), nem sokkal 10 óra előtt, miután előtte majd egy órán át lángolt. Az északi torony (WTC 1) fél 11 körül omlott le, másfél órával a becsapódás után. Törmelékei a központ hetes épületében is tüzet okoztak, amely azután órákig lángolt, és délután az is romba dőlt.
A Pentagonban kisebb kárt tudott tenni a becsapódó gép, az épület nyugati oldala szenvedett súlyos károkat.
Az eltérített négy gépen mindenki meghalt.
A legtöbb áldozat New Yorkban volt, több mint 2600 ember halt meg
a Világkereskedelmi Központban és a környékén, közülük legtöbben az északi toronyban. Itt a berepülő gép megrongálta mindegyik lépcsőt, így akik a becsapódás feletti szinteken voltak, csapdába kerültek a lángoló épületben. A felső szinteken ragadtak közül sokan füstmérgezésben haltak meg, mások kiugrottak vagy kiestek a toronyból, a többieket az összeomló épület temette maga alá.
Az északi torony katasztrófáját látva a déli toronyból többen elmenekültek, és itt a becsapódás pontja felett lévőknek is volt menekülési útvonaluk. Persze így is voltak, akik nem tudtak kijutni: híressé vált az üzletasszony, Melissa Doi segélyhívása, aki több társával a 83. emeleten rekedt.
A padlón vagyunk, és nem tudunk lélegezni, és nagyon, nagyon, nagyon meleg van.
A nő később arra kérte a vészhívásra reagáló operátort, hogy hadd tartsa a telefont, mert haldoklik.
A déli toronyban összesen 630-an haltak meg, ami kevesebb mint a fele az északi torony halálos áldozatainak. A Pentagonban 125 ember halt meg, akik között 55 katona és 75 civil volt. Az áldozatok között volt 343 tűzoltó is, akik a mentésben vettek részt.
Az Origónak küldött helyszíni beszámoló 2001. szeptember 11-én:
„Az utcán láttam egy asszonyt, aki reszketett, sírt: a World Trade Centerben dolgozik, de elaludt – így megúszta. Egy otthontalan ember hangosan magának és az utcának skandálja a híreket. A West End kávéházban tátott szájú diákok nézik a tévét. Mindenki telefonál. A rádiótelefonok néha működnek, de a normális telefon nem. A Starbucks kirakatában tábla: »Due to the terrorist attack, we will be closed today«. A bankban kifogyott a papírpénz.
A hasonlatok már elkezdődtek: Pearl Harbor, Kennedy. Mindenki emlékezni fog erre a napra. És a csodálatos napsütésre – a horror sokkal nagyobb így, ebben a tökéletes, sziporkázó, őszi New York-i napsütésben.”
Szántó András New Yorkból
Az első híradásokban még hatezernél is több halálos áldozat szerepelt, ugyanez olvasható az Origo első hosszabb összefoglalójában is a terrortámadásokról. Ennek a számnak végül csak kevesebb mint a felét erősítették meg.
Manhattanben 2753 ember eltűnését jelentették a WTC elleni támadás után, és közülük mindenkit halottnak nyilvánítottak. Az áldozatok azonosítása azonban nagyon lassan haladt, még évekkel a támadások után is találtak az épületek környékén emberi maradványokat, és ezek egy részét máig sem sikerült azonosítani.
Az orvosszakértők viszont nem adják fel: remélik, hogy egyszer mindenkit sikerül azonosítaniuk. Amikor új DNS vizsgálati lehetőséget fedeznek fel, újra tesztelik a helyszínen gyűjtött összes mintát, amelyeket a 2000-es évek elején még nem tudtak eredményesen megvizsgálni. Tavaly egy 26 éves férfit sikerült így azonosítani, így családja csak majd 14 évvel a támadás után lehetett biztos abban, hogy valóban meghalt a Világkereskedelmi Központban.
A CNN akkor azt írta, hogy
1113 áldozat maradványairól még mindig nem tudják, hogy kihez tartozik.
A WTC közben azóta is szedi áldozatait: 5441 embernél találtak olyan rákos megbetegedést, amely a terrortámadáshoz köthető. Az áldozatok száma még tovább fog nőni, mert közel félmillió embert ért el az összeomló, lángoló épületek porfelhője, amelyben rákkeltő anyagok voltak. A támadáshoz köthető betegségek miatt az elmúlt 15 év alatt hatszáz ember halt meg.
A terrortámadás után létrehoztak egy kétpárti bizottságot, amelynek a feladata az volt, hogy feltárják azokat a „tényeket és körülményeket, amelyek kapcsolatban vannak a szeptember 11-i terrortámadásokkal”. A bizottság a 2004-ben kiadott jelentésben úgy fogalmazott, hogy céljuk a lehető legteljesebb beszámolót adni a terrortámadásokat övező eseményekről, és levonni belőlük a tanulságokat.
Az úgynevezett 9/11-bizottság szerint a támadások mögött „türelmes, képzett és halálos” ellenség áll, amely sok támogatót gyűjtött az arab és iszlám világban, és „határtalan” az ellenségessége Amerika és az országban vallott értékek iránt.
A jelentés az amerikai hatóságok felelősségére is kitér: „Megtudtuk, hogy azok az intézmények, amelyeknek a határainkat, a nemzetbiztonságot és a civil repülést kellene védeniük,
nem értették meg ennek a fenyegetésnek a súlyosságát,
és ezért a működésüket, terveiket és eszközeiket nem módosították úgy, hogy a támadást el tudják hárítani, vagy ki tudják védeni.”
Saját bevallása szerint a támadások értelmi szerzője a most Guantánamóban fogva tartott Kálid Sejk Mohamed volt, aki tervét 1996-ban adta elő Oszama bin Ladennek, az al-Kaida egyik alapítójának.
Bin Laden viszont csak később hirdetett háborút Amerika ellen. A kilencvenes évek végén bólintott rá Mohamed tervére, és lehetséges célpontokról is egyeztettek. A vizsgálatok szerint Bin Laden nemcsak pénzelte a terv végrehajtását, de a benne részt vevők kiválasztásában is szerepet játszott. Bin Laden és az al-Kaida székhelye akkoriban Afganisztánban volt, ott tervelték ki a támadásokat.
A merénylőket több országból toborozták, de 15-en közülük szaúdi állampolgárok voltak.
A gépeltérítők vezetőjének tartott, egyiptomi származású Mohamed Atta viszont több társával Németországból érkezett, és Bin Laden azért választotta őket, mert jól beszéltek angolul, és volt tapasztalatuk arról is, hogy milyen az élet egy nyugati országban.
Az első merénylők 1999-ben és 2000-ben érkeztek Amerikába, ahol különböző pilótaképzésekben vettek részt (egyedül Atta tudott repülőt vezetni).
A későbbi vizsgálatokból kiderült, hogy a terroristák szervezkedése a különböző hírszerzési ügynökségek előtt sem volt teljesen rejtve. Elfogott telefonhívásokból, és gyanús utazásokból a CIA arra a következtetésre jutott, hogy valami nagy támadás van készülőben, de először azt gondolták, hogy Izraelben vagy Szaúd-Arábiában fog bekövetkezni.
Egy ügynök, Kenneth Williams azonban
2001 nyarán már arról tájékoztatta az FBI vezetését, hogy valószínűleg Bin Laden szervezésében készül merénylet Amerika ellen,
amelynek repülőgépekhez lesz köze. Egy minnesotai pilótaiskola is tájékoztatta az FBI-t, hogy egy diákjuk gyanús kérdéseket tesz fel. Zacharias Moussaouit le is tartóztatták, mert nem voltak rendben a vízumai, és később kiderült, hogy ő is benne volt a támadások szervezésében.
A különböző gyanús jelek és sejtések ellenére a gépeltérítéseket szinte zavartalanul tudták keresztülvinni a terroristák.
Ezt később a különböző hírszerző ügynökségek és nyomozó hatóságok túlságosan elszeparált működésével magyarázták. A szervezetek között nem áramlott megfelelően a terroristagyanús személyekkel és az esetleges támadásokkal kapcsolatos információ, ezeket mulasztásból vagy éppen a saját érdekeikre tekintettel nem osztották meg más ügynökségekkel.
Szeptember 11-e után Bin Laden és Ajman az-Zavahiri, az al-Kaida jelenlegi vezetője (sokak szerint valójában ő állt a támadások mögött) több szöveget és felvételt is közreadtak, amelyben az USA külpolitikájára adott reakcióként indokolták a terrorcselekményeket. Izrael támogatása, a közel-keleti Amerika-barát és ezzel együtt iszlámellenes kormányok, az Irak elleni szankciók és az amerikai katonák szaúd-arábiai jelenléte is az indítékok között volt.
Az-Zavahiri az évforduló kapcsán is beszélt a támadásokról: pénteken egy videóüzenetben
áldottnak nevezte 9/11-et.
Az elmúlt hónapokban nem csak a közelgő évforduló kapcsán került újra a hírekbe 2001. szeptember 11. Közzétették ugyanis azt a 28 oldalas, főleg az FBI által begyűjtött hírszerzési adatokat tartalmazó dokumentumot, amely korábban titkosítva volt a 9/11-bizottság jelentéséből, és amely a terroristák lehetséges szaúd-arábiai kapcsolataival foglalkozik.
Ebből az derül ki, hogy a szaúdi királyi család egy tagja, Khalid al-Bandar herceg – aki korábban Szaúd-Arábia amerikai nagykövete is volt –, közvetetten
pénzzel támogatta a gépeltérítőket, és máshogyan is kapcsolatban állt velük.
Bandar szerepével kapcsolatban azonban nem von le következtetéseket a szöveg.
Az amerikai kormány álláspontja továbbra is az, hogy a dokumentumban olvasható hírszerzési információk ellenére nincs bizonyíték arra, hogy kapcsolat lenne Szaúd-Arábia és a szeptember 11-i merényletért felelős terroristák között.
John Brennan, a CIA igazgatója is arról beszélt, hogy a 9/11-bizottság nagyon alaposan megvizsgálta a szaúdiak esetleges érintettségére vonatkozó feltételezéseket, de arra a következtetésre jutott, hogy alaptalanok.
A bizottság elnöke, Tom Kean és alelnöke, Lee Hamilton közleményükben azt írták, hogy a 28 oldalnyi szöveg az előtt készült, hogy ők elkezdték volna a nyomozást, és az FBI-tól származó nyers adatokat tartalmaz. A további vizsgálat szerintük nem tárt fel bizonyítékot a szaúdi kormány ellen.
A szaúdi kapcsolatról szóló fejezetet korábban George Bush elnök titkosíttatta, a titkosszolgálati források védelme mellett valószínűleg azért, hogy ne sértse meg vele az USA fontos szövetségesének számító Szaúd-Arábiát. A titkosított részek nyilvánosságra kerülését most azzal indokolták meg, hogy az átláthatóság jegyében cselekedtek, a dokumentum néhány részlete azonban még most sem hozzáférhető.
A dokumentumok nyilvánosságra hozása így is jelentős, mert az Egyesült Államokban régóta vita volt arról, hogy tartalmaz-e olyan bizonyítékot, amelynek alapján
az áldozatok hozzátartozói kártérítési pert indíthatnának a szaúdi kormány ellen.
A szenátus májusban elfogadott egy vitatott törvénytervezetet, amely lehetővé tenné ilyen perek megindítását. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője viszont akkor azt mondta, hogy Obama elnök meg fogja vétózni a javaslatot, mivel az „megváltoztatná az állami immunitás régóta fennálló nemzetközi jogi előírását”.
Szaúd-Arábia mindig tagadta, hogy bármiféle módon segítette volna a gépeltérítőket, és szankciókkal fenyegették Amerikát, ha életbe lép a törvény.
De nem csak emiatt van még most is napirenden 9/11. A terrortámadás, illetve az arra adott amerikai válaszreakció olyan események láncolatát indította el, amelyek máig meghatározzák a Közel-Keleten fennálló rendet, vagyis inkább annak hiányát.
Nem sokkal szeptember 11. után az amerikai haderő szövetségeseivel megszállta Afganisztánt,
hogy felszámolja a fenyegetést jelentő al-Kaidát. Két évvel később következett az iraki háború, és Szaddám Huszein eltávolítása. Az iraki vezetőt ugyan nem gyanúsították azzal, hogy köze lett volna a 2001-es eseményekhez, de tömegpusztító fegyverek birtoklásával és gyártásával igen, ami elég volt George Bushnak ahhoz, hogy terrorellenes háborút hirdessen.
Az afganisztáni háború végül az egyik leghosszabb lett az USA történetében, és habár a katonai akciók formálisan véget értek 2014-ben, még most is több ezer amerikai állomásozik az országban, hogy fenntartsa a kialakított viszonyokat.
Az iraki háborúnak ugyan már 2011-ben vége szakadt, de a harcok okozta káosz egy, részben az al-Kaida nyomdokain haladó új terrorszervezet, az Iszlám Állam térnyerését és a kalifátus kikiáltását hozta magával.
Az Iszlám Állam szíriai térnyerésével pedig
az USA újból egy hosszúra nyúló háborúban találta magát,
amelynek hatásai – ahogy az új generációs terroristák által jelentett fenyegetés is – globálisak. Az elmúlt tizenöt év alapján nehéz elképzelni, hogy ez a háború megnyugtatóbb eredményt hoz majd, mint a többi, főleg azok után, hogy az arab tavasz eseményei tovább bonyolították a közel-keleti viszonyokat.
