Vágólapra másolva!
Megkezdődtek vasárnap Fehéroroszországban a parlamenti választások, és várhatóan ezúttal is - csakúgy mint a korábbi választásokon - szinte kizárólag a 22 éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka államfőhöz hű, gondosan megválogatott jelöltek jutnak be az alsóházba.
Vágólapra másolva!

A 110 parlamenti helyért 448 jelölt verseng, hétmillió szavazásra jogosult polgár adhatja le voksát közel hatezer választókerületben. Az ellenzékiek a korábbiakkal ellentétben most nem bojkottálják a választást, de csekély reményekkel veselkednek neki a megmérettetésnek.

A parlamentben húsz éve, 1996 óta nincsenek ellenzéki képviselők, és kizárt, hogy a mostani választás után megalakuló törvényhozásban számottevő erőt fognak képviselni. A korábbiakhoz képest annyi változott, hogy

a Nyugat nyomására megkönnyítették az ellenzékiek jelölhetőségét,

és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek lesz lehetőségük bepillantani a szavazatszámlálás folyamatába.

Elemzők szerint a választási kampányra vonatkozó korlátozások, és a média feletti állami ellenőrzés eleve kizárja az igazságos választások megtartását. Fehéroroszországban már öt nappal a választások hivatalos, vasárnapi megkezdése előtt is lehetett voksolni, a választási bizottság közlése szerint a polgárok 31 százaléka élt ezzel a joggal. Vannak olyan félelmek, hogy a korai szavazást megengedő választási rendszer lehetőséget adhat az eredmények manipulálására.
reméli.