Polgárháborút akarhatnak a terroristák

Nizzai terrortámadás
Takarítanak a helyszínelők után
Vágólapra másolva!
A dzsihádisták célja, hogy támadásaikkal növeljék a muszlimok elleni indulatokat, ami végül polgárháborúhoz vezethet – véli Gilles Kepel professzor, az egyik legismertebb francia iszlámkutató. Szerinte a végső céljuk, hogy Európa romjain egy iszlám kalifátus szülessen meg. A szélsőségesek nemcsak a Nyugat, hanem a mérsékelt iszlám hívei ellen is háborút folytatnak.
Vágólapra másolva!

A félelem klímájának kialakításával akarják erősíteni a muszlimok elleni gyűlöletet a dzsihádisták Európában. Abban bíznak, hogy emiatt még több muszlim válik szélsőségessé, ami – a szintén szélsőséges ellenreakciókkal együtt – polgárháborúhoz vezethet a kontinensen. A Die Welt által idézett francia iszlámkutató, Gilles Kepel szerint

a terroristák végső célja egy kalifátus létrehozása Európa romjain.

Helyszínelők a 86 halálos áldozattal járó nizzai teherautós támadás után: a rettegés a cél Forrás: MTI/EPA/Alberto Estevez

Ebben a dzsihádisták az európai nagyvárosok külső kerületeinek kiábrándult muszlim fiataljaira támaszkodnak, akik a magas munkanélküliség és a kirekesztettség miatt

reménytelennek érzik az életüket.

Ezért különösen fogékonyak az iszlám szalafista, nyugati értékekkel szemben ellenséges irányzatát hirdető hitszónokok gondolataira. Kepel szerint a legtöbben nem biztatnak erőszakra, de sok csalódott fiatalt a nyugati nézetek elutasítása a frusztrációval kiegészülve erőszakos irányba sodor.

Gilles Kepel Forrás: Wikimedia

A professzor szerint a problémára adott szélsőjobboldali válasz – Európa iszlámtalanítása – az indulatok felkorbácsolásával csak a dzsihádisták malmára hajtja a vizet. Ehelyett inkább a mérsékelt iszlám többséget – akiket a szélsőségesek a Nyugathoz hasonlóan ellenségüknek tekintenek – képviselő

muszlim értelmiségnek, vallási és közösségi vezetőknek lenne feladata, hogy fellépjenek vallásuk szélsőséges képviselői ellen.

Ezt sokan meg is teszik, de hangjukat gyakran nem hallani annyira, amennyire kéne - mondta Kepel.