Felgyújtotta magát egy színésznő a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtt

Vágólapra másolva!
Felgyújtotta magát hétfőn egy nő a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtt - jelentette az Agerpres hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A 47 éves nő - aki korábban a helyi román nyelvű Andrei Muresanu Színház színésznője volt - benzint öntött a ruhájára, és meggyújtotta magát. Elsőfokú égési sérüléseket szenvedett a mellkasán és mindkét karján, a brassói sürgősségi kórházba szállították. A rendőrség szóvivője közölte: próbálják kideríteni, hogy mi késztette a nőt tettére.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az MTI-nek elmondta: az elmúlt héten hosszas telefonbeszélgetést folytatott a nővel, aki 2010-ben felmondott színházi állásából. A színésznő azt kérte tőle, hogy járjon közben újbóli alkalmazása érdekében.

"Elmondtam neki, hogy a színház közintézmény. (.) Ha meghirdetnek egy állást, akkor jelentkezhet, és ha őt tartják a legjobbnak, akkor biztosan fogják alkalmazni" - idézte fel a polgármester.

Antal Árpád úgy tudta, hogy a városháza portása vette ki a nő kezéből a benzines palackot. A polgármester elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat és az Andrei Muresanu Színházat is a város tartja fenn, ezek azonban önálló intézményekként működnek.