Észak-Korea bejelentette elsődleges atomcélpontjait

Kim Dzsongun
Kim Dzsongun a példás büntetések híve
Vágólapra másolva!
Az észak-koreai állami sajtó szerint a Dél-Koreába telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszer az atomcsapások elsődleges célpontja lesz. Phenjan szerint a rakétavédelmi rendszer kiépítése az Egyesült Államok világuralmi törekvéseinek része.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea atomcsapásának elsődleges célpontja lesz a Dél-Koreába telepítendő THAAD amerikai rakétarendszer – jelentette be szeptember 21-én, szerdán a phenjani sajtó. A KCNA állami hírügynökség kommentárja szerint

az Egyesült Államoknak az a terve, hogy rakétavédelmi rendszert telepít Dél-Koreába, az amerikai világuralmi törekvések része.

A THAAD elsődleges célpont lesz

Amennyiben hadrendbe állítják a THAAD-rendszert, akkor az elsődleges célpont lesz, és ki lesz téve az atomcsapásoknak – derült ki a cikkből, amelynek szövege láthatóan rájátszik a dél-koreaiak egy részének a THAAD telepítésével kapcsolatos félelmeire.

Nukleáris katasztrófával fenyegetőztek

A cikk ugyanis arra biztatja a szomszédos ország lakosait,

haladéktalanul távolítsák el a hatalomból Pak Kuhnje dél-koreai államfőt, hogy elkerüljék a rettenetes nukleáris katasztrófát.

"Minden koreainak arra kell törekednie, hogy soha ne engedje meg Pak Kuhnjénak a THAAD telepítését Dél-Koreába" – írta az észak-koreai hírügynökség.