Migránsok vertek meg egy magyar kamionsofőrt

Vágólapra másolva!
Egy franciaországi éjszakai pihenőben lopakodtak fel a kamionjára, majd rátámadtak, és összeverték.
Vágólapra másolva!

A hirado.hu szerint az eset egy parkolóban történt az autópályán, Lille és Calais között. A férfi felesége szerint a sofőr a pihenőidejét töltötte itt.

Közben azonban azt vette észre, hogy mozog a kamion. Amikor hátrament,

a raktérben négy embert talált.

Megpróbálta leszállásra bírni őket, de „Anglia, Anglia” kiáltásokkal rátámadtak a sofőrre – mondta el az Origónak Menczer Tamás külügyi szóvivő.

A feleség szerint egy vasszerszámmal kezdték ütni. Visszamenekült a fülkébe, magára zárta az ajtót, de a támadói

betörték az ablakot, és tovább verték.

Végül egy másik kamionos hívott rendőrt és mentőt.

Menczer Tamás azt mondta: Magyarország párizsi nagykövetségére a kamionsofőr hozzátartozóitól érkezett segélykérő hívás tegnap dél körül. Egyelőre annyit tudni, hogy

a sofőr koponyája és arca sérült meg.

A férfit a legközelebbi kórházba vitték, ott részesült elsősegélyben, és kivizsgálták a sérüléseit. Később át kellett vinni a lille-i kórházba, ahol az arcsérüléseit kezelni tudják.

A rendőrség majd csak az első vizsgálatok után tudja kihallgatni. A magyar külügy még annyit tud, hogy gyűjtöttek ujjlenyomatokat a verekedés helyszínén, hogy később azonosítani lehessen a támadókat, ha esetleg a sofőr nem ismerné fel őket.

A magyar sofőrért cége egy kollégáját küldi Lille-be, és úgy hozzák majd haza Magyarországra.