Félt, hogy lebukik, ezért megölte 17 szomszédját

Vágólapra másolva!
Először szüleivel végzett heves vita miatt, azután pedig 17 szomszédjával is, nehogy lebukjon – erre jutott Kínában péntekre a rendőrség az utóbbi évek legvéresebb tömeggyilkosának ügyében.
Vágólapra másolva!

A dél-kínai Jünnan tartomány Jema nevű falujában élő 26 vagy 27 éves gyanúsított, Jang Csing-pej szerda este hiába kért pénzt szüleitől, ezért heves vitát követően megölte őket.

Vallomása szerint annyira félt a lebukástól, hogy sorra látogatta a szomszédokat, és velük is végzett, majd – immár az összes esetleges tanú kiirtása után – eltűnt a faluból.

A hatóságok 200 kilométerrel odébb, Kunmingban vették őrizetbe Jangot, aki bevallotta mind a tizenkilenc ember meggyilkolását.

Az áldozatok közül négy kiskorú, a legfiatalabb mindössze hároméves volt.

A gyilkosságok elkövetésének módjáról még mindig nem közölt semmit a kínai rendőrség. Az AP amerikai hírügynökség azonban jelentésében emlékeztetett arra, hogy a lőfegyver-artást szigorúan szabályozzák Kínában, azért általában késsel, méreggel, gyújtogatással vagy házi készítésű bombával követik el a gyilkosságokat.