Az ördög is szóba került az orosz–amerikai kapcsolatokban

Syrian children play in a bomb crater flooded with water from a broken mains in the northern city of Aleppo, on July 10, 2014. Szíriai gyerekek
Bombatölcsérben fürdőző fiúk Aleppóban.
Vágólapra másolva!
Az orosz külügy szerint Washington az ördöggel is kész paktumot kötni annak érdekében, hogy elérje a szíriai rezsim leváltását. 
Vágólapra másolva!

Washington a damaszkuszi rezsimváltásra vonatkozó, rég dédelgetett álma érdekében kész szövetségre lépni „hírhedt terroristákkal” is, akik vissza akarják fordítani az idő kerekét, hogy bevezessék embertelen normáikat.

A külügyminisztérium utalva arra, hogy

Washington felfüggesztette a tárgyalásokat a szíriai tűzszünetről Moszkvával,

kijelentette azt is: ha Szíria az amerikai döntés miatt a terroristák újabb támadásainak célpontjává válik, a felelősség a Fehér Házat fogja terhelni.

Bombatölcsérben fürdőző fiúk a szíriai Aleppóban Forrás: AFP/Fadi Al-Halabi

John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn jelentette be, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a kétoldalú kapcsolatokat, amelyeket azért létesítettek, hogy fenntartsák a fegyvernyugvást. Kirby szerint Oroszország nem teljesítette a tűzszüneti megállapodásban vállaltakat. Az alig egy hétig tartó, legutóbbi szíriai fegyvernyugvás összeomlása után Moszkva is ugyanezzel vádolta Washingtont.

A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest a bejelentéssel kapcsolatban közölte:

„Mindenkinek elfogyott a türelme Moszkvával szemben.

Már nincs miről beszélnie az Egyesült Államoknak és Oroszországnak. Ez tragikus.”

Earnest utalást tett arra is, hogy az Egyesült Államok rendelkezésére álló leghatásosabb eszköz a szankció. Ezt az orosz média úgy értékelte, hogy

Washington újabb szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben a szíriai helyzet miatt.

Eközben Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet New York-i sajtótájékoztatóján annak a reményének adott hangot, hogy helyreáll az együttműködés Moszkva és Washington között, és óvott attól, hogy túldramatizálják a két ország közötti nézeteltérést.

Beszélt arról is, hogy szerinte az ENSZ Biztonsági Tanácsának eredménytelen munkája vezetett az orosz–amerikai „szemléletbeli különbségekhez”. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok nyíltan a tanácsot akarta felhasználni arra, hogy elérje a szíriai rezsim leváltását.

Hozzátette: a szemléletbeli különbségekhez az is hozzájárult, hogy egyes országok a terrorizmus útján akarják elérni politikai céljaikat, és olyan szervezeteket támogatnak a szíriai kormány megdöntésére, mint a korábban an-Nuszra Frontként ismert Fatah as-Sam Front vagy éppen az Iszlám Állam.