Moszkva demarsban védte meg Trumpot az ENSZ-nél

Donald Trump, Hillary Clinton, elnökválasztás
Republican presidential candidate Donald Trump applauds at the end of a town hall event on October 6, 2016 in Sandown, New Hampshire. / AFP PHOTO / Mary Schwalm
Vágólapra másolva!
Az orosz ENSZ-nagykövet szóbeli jegyzékben, demarsban tiltakozott Pan Gimun ENSZ-főtitkárnál azért, mert a szervezet emberi jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Husszein több beszédében bírált általa populistának tartott politikusokat, elsősorban Donald Trump amerikai elnökjelöltet.
Vágólapra másolva!

Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete egy demarsot (szóbeli jegyzéket) adott át Pan Gimun ENSZ-főtitkárnak egy magántalálkozójuk alkalmával szeptember 13-án - mondta az esetet ismerő három diplomata az AP hírügynökségnek. Szerintük

Csurkin "vehemensen" tiltakozott Zeid clevelandi és hágai beszéde ellen, amelyekben bírálta az általa populistának tartott politikusokat,

különösen Trumpot és egy sor európai politikust is.

Támogatta a kínzást

Egy clevelandi egyetemen tartott beszédében a főbiztos áprilisban azt mondta az akkor még elnökjelölt-aspiráns Trumpról, hogy

Trump korábban többször kijelentette: ha őt választják az Egyesült Államok elnökévé, utasítást ad a 2009-ben betiltott, és a nemzetközi jog szerint is kínzásnak minősülő kihallgatási technika, a vízbefojtás szimulálásával tartott kihallgatás (waterboarding) újbóli bevezetésére.

A republikánus elnökjelölt emellett többször is méltatta beszédeiben Vlagyimir Putyin orosz elnököt,

ígérve, hogy megválasztása esetén szorosabbá fűzi Moszkva és Washington kapcsolatait.

Ideológiájuk közel áll az Iszlám Államéhoz

Zeid Raad al-Husszein szeptember 5-én Hágában a béke, a jog és a biztonság érdekében létrehozott alapítvány megnyitóján bírálta az általa populistának tartott politikusokat, leginkább a holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjét, Geert Wilderst. A jordániai herceg szerint sok a hasonlóság a holland politikus, Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje, Orbán Viktor, Milos Zeman cseh államfő, Norbert Hofer osztrák szabadságpárti elnökjelölt, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője és Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt vezetője, a brexitet támogató egyik brit politikus között. A főbiztos úgy vélekedett, ezeknek a politikusoknak az ideológiája közel áll az Iszlám Állam szellemiségéhez.

Az AP szerint Zeid kijelentései ellen élesen tiltakoztak Orbán Viktor, Marine Le Pen, Geert Wilders és Nigel Farage szövetségesei. Trump ugyanakkor nyilvánosan nem reagált.

Nem tudni, Trump kérte-e

Ez az intézkedés a hírügynökség szerint rávilágít az amerikai republikánus elnökjelölt és Moszkva szokatlan kapcsolatára. Ugyanakkor

nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy Trump kereste volna Oroszország támogatását

vagy egyáltalán tudott az ENSZ emberi jogi főbiztosa bírálatáról.

Washington szerint Moszkva beavatkozik

Az amerikai kormány részéről már korábban olyan vádak merültek fel, hogy Oroszország kibertámadásokat szponzorált, egyebek mellett a Demokrata Párt Országos Bizottsága (DNC) email-szervereinek feltörésére.

Az orosz diplomáciai tiltakozás most újraszíthatja a gyanút, miszerint Moszkva beleavatkozik az amerikai elnökválasztásba. A Kreml viszont azt állítja, hogy nincs álláspontja az amerikai elnökválasztásokkal kapcsolatban és elutasította az ellen megfogalmazott vádakat.