Obama egy hónappal az elnökválasztás előtt leszavazott

Barack Obama
Barack Obama
Vágólapra másolva!
Barack Obama amerikai elnök pénteken, már hetekkel az elnökválasztás kitűzött időpontja előtt leadta a voksát leendő utódjára.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban harminchat szövetségi államban és a főváros körzetében - Washington DC-ben - lehetőség van a választás napja előtti, úgynevezett korai szavazásra. Obama elnök pénteken délután Illinois államban, Chicagóban adta le a voksát. Utána azonban csak mosolygott, amikor a jelenlévő újságírók arról faggatták, kire szavazott, s a nógatás ellenére sem volt hajlandó nyilatkozni.

Barack Obama Forrás: MTI/EPA//Michael Reynolds

Korábban mindazonáltal már többször - az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt - Hillary Clinton elnöksége mellett foglalt állást, és az amerikai hagyományokkal ellentétben aktívan részt vesz a Clinton melletti kampányban.

Az elnök egyébként csak pénteken reggel hozta nyilvánosságra szavazási szándékát, miután tájékoztatták őt a Matthew hurrikán pusztításairól és a floridai helyzetről.

A korai szavazás lehetőségével négy évvel ezelőtt mintegy negyvenmillió amerikai élt. Az idén szeptember végéig csak hatezren szavaztak, de többmilliónyian jelezték, hogy még november 8. (az elnökválasztás hivatalos napja) előtt leadják voksukat.