Megölt két embert egy fegyveres merénylő Jeruzsálemben

Vágólapra másolva!
Nyolc embert, közülük kettőt életveszélyesen megsebesített vasárnap egy palesztin merénylő Jeruzsálemben, a biztonságiak lelőtték a támadót - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A két életveszélyes sérült - egy rendőr és egy járókelő - a kórházba szállítása után meghalt.
Vágólapra másolva!

A fegyveres merénylő vasárnap délelőtt autójából lövöldözni kezdett, előbb villamosmegállóban álló civilekre, majd egy másik autóban ülőkre. Később megállította járművét, kiszállt belőle és a felé tartó motoros rendőröket vette célba, de ekkor a helyszínre érkező biztonságiak lelőtték. A lövések nyomán egy nő és egy rendőr életveszélyesen, hat másik ember közepesen vagy könnyebben sebesült meg.

A sebesülteket kórházba szállították. A merénylet a rendőrség jeruzsálemi parancsnokságának közelében történt, s a rendőrség közlése szerint a kelet-jeruzsálemi Sziluan nevű arab lakónegyed 39 éves lakója követte el.

A tavaly ősszel kezdődött, de az utóbbi hónapokban mérséklődött erőszakhullámban eddig 35 izraeli és négy külföldi, valamint legalább 220 palesztin vesztette életét. Izraeli tájékoztatás szerint a palesztinok többsége az izraeli biztonsági erők elleni támadásokban halt meg.