A szerbek fele visszaállítaná a halálbüntetést

Vágólapra másolva!
Szerbiában az emberek 58 százaléka támogatná, hogy újra legyenek kivégzések.
Vágólapra másolva!

A Szerbiában élők 58 százaléka támogatja, míg 24 százaléka ellenzi a halálbüntetést - derült ki a szerbiai Ipsos Strategic Marketing közvélemény-kutatónak a Danas belgrádi napilap közölt felméréséből. Az adatok szerint az utóbbi 9 évben jelentősen nőtt a halálbüntetés támogatottsága.

Szerbiában 2007-ben még csak 33 százalék állt a halálbüntetés mellett, mostanra ez az arány nőtt 58 százalékra.

A felmérés szerint az életkor, a nem vagy a lakóhely nem befolyásolta az eredményt, ám az iskolai végzettség igen: a magasabb végzettségűek inkább az ellenzők táborát erősítették.

Jugoszláviában, illetve Szerbiában 1804-2002 között létezett halálbüntetés.

Az utolsó kivégzést 1992-ben hajtották végre, míg az utolsó ilyen ítéletet 2001-ben mondták ki. Az országban - a rendelkezésre álló adatok szerint - összesen több mint hétezer embert ítéltek halálra.

A világ 104 országában törölték már el a halálbüntetést, 30 országban létezik ugyan ilyen büntetőjogi kategória, de nem alkalmazzák, míg 58 országban végre is hajtanak kivégzéseket.

Huszonöt olyan ország van, ahol a tavalyi esztendőben legalább egyszer hajtottak végre halálbüntetést.