A bécsi muszlim fiatalok harmada szimpatizál a szélsőségekkel

Vágólapra másolva!
A Bécsben, nehéz körülmények között élő fiatal muszlimok harmada - közülük is leginkább a csecsen származásúak - szimpatizál a szélsőséges irányzatokkal - állapította meg egy kutatás. 
Vágólapra másolva!

A Bécsben, nehéz körülmények között élő fiatal muszlimok harmada, főként a csecsen származásúak szimpatizálnak a szélsőséges irányzatokkal - derül ki a bécsi városvezetés által készíttetett felmérésből. A Profil című osztrák gazdasági napilapban megjelent kutatás 2015 elején készült, fél évvel az Európába érkező menekülthullám előtt.

Nem lehet általánosítani

A felmérésben 400 fiatal vett részt, akik 14 és 19 év közöttiek és nehéz életkörülmények között élnek. A megkérdezettek 85 százaléka migráns, 53 százaléka muszlim, többségük fiú volt. A tanulmányt készítők arra hívták fel a figyelmet, hogy

mivel hátrányos helyzetben lévő fiatalokról van szó, ezért nem lehet egész Bécsre általánosítani a felmérés eredményét.

A kutatás szerint a megkérdezettek muszlim fiatalok 31 százaléka mérsékelt, 27 százalék pedig a szélsőséges eszméket vall. Ők szimpatizálnak a dzsiháddal, ellenségesek a nyugati világgal szemben és elfogadják az erőszakot.

A radikalizálódás veszélye minden második csecsen és minden negyedik török fiatalt érint, a boszniai vagy afgán származású muszlimokra ez kevésbé jellemző.

A megkérdezett muszlim fiatalok 60 százaléka úgy véli, hogy határozottan felléphetnek, amennyiben vallásukat vagy tisztességüket - akár szóban is - sérelem éri. Tizennégy fiatalból öt jogosnak véli az Iszlám Állam terrorszervezet kegyetlenkedéseit, amely szerintük "nemes" célt szolgál. A megkérdezettek 33 százaléka, míg a muszlim fiatalok fele zsidóellenes nézeteket vall.