Holt lelkek milliói az amerikai választói névjegyzékben?

Vágólapra másolva!
Az amerikai Republikánus Párthoz közel álló Fox televízió szerint az Egyesült Államokban négymillió olyan ember szerepel a szavazói névsorban, aki nem választhat, vagy halott.
Vágólapra másolva!

A szövetségi igazságügyi minisztérium egyik volt munkatársa, Christian Adams jogász volt kedden este a Fox televízió vendége, s azt állította, hogy

s ez szerinte "érinteni fogja a választásokat".

Adams korábban az igazságügyi minisztériumban a választásokkal foglalkozó részleg munkatársa volt, és például tavaly hat perkérelmet nyújtott be, mert szerinte Philadelphiában és Florida egyik megyéjében hamis neveket vettek fel a választási listákra. A jogász Texas államban is talált egy esetet, ott egy 1944-ben elhunyt férfit regisztráltak.

Adams nehezményezte, hogy a kormányzat nem tesz semmit ez ellen.

A minisztérium hallgat, a demokraták tagadnak

Az igazságügyi minisztérium nem reagált volt munkatársának állításaira.

Válaszolt viszont a Media Matters for America nevű, a demokrata pártiakhoz közel álló és a jobboldali médiát elemző médiafigyelő központ, amely "jobboldali hazudozónak" minősítette a jogászt, és reagálásában azt írta: "egy felmérés szerint 2000 és 2014 között az Egyesült Államokban egymilliárd szavazatot adtak le, s ezek között csak 31 esetben merült fel a csalás gyanúja".

A New York Egyetem jogi karán működő Brennan Igazságügyi Központra hivatkozva a médiafigyelő leszögezi: