Az orosz hadihajók biztos nem mennek spanyol kikötőbe

Vágólapra másolva!
A spanyol külügyminisztérium visszavonta kérelmét, hogy a Szíria partja felé tartó, Kuznyecov repülőgép-hordozó vezette hajókötelék kiköthessen spanyol kikötőben. A NATO és több tagállama is azt kérte Spanyolországtól, hogy tagadja meg az engedélyt Oroszországtól. A NATO álláspontja szerint Oroszország háborús bűnöket követ el Szíriában, ezért hadműveleteihez semmiféle támogatást nem szabad megadni.
Vágólapra másolva!

Oroszország visszavonta kérelmét, hogy hadiflottaegysége kiköthessen, és tankolhasson a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Ceutában - közölte a spanyol külügyi tárca október 26-án, szerdán.

Az orosz hadügy szerint nem vontak vissza semmit

Röviddel a spanyol külügyminisztérium közleménye után az Interfax orosz hírügynökségnek Igor Konasenkov,

az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt mondta: semmilyen kikötéssel kapcsolatos kérelmet nem küldtek a spanyol hatóságoknak,

a kontingens hajóinak megvannak a megfelelő forrásai feladatuk végrehajtásához. Úgy fogalmazott: felmerült annak lehetősége, hogy miután a Gibraltári-szoroson átvonult a hajóraj, a spanyol fél beleegyezésével kikötne egy, vagy több hajó a kontingensből.

Konasenkov hozzátette azt is: szerdán

a spanyol vezetés képviselői arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok és a NATO nyomása miatt az orosz hajók kikötése nem lett volna célreavezető.

A szóvivő hangsúlyozta: az adott helyzet semmilyen hatással sincs a hajóraj haladására az előre meghatározott útvonalon.

A NATO tiltakozott

A dél-európai ország minisztériumának tájékoztatása szerint

Oroszország még szeptemberben kért engedélyt a kikötésre október 28-a és november 2-a közöttre, amelyet előzetesen meg is kapott.

Azonban a spanyol kormány - miután a NATO kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy az orosz haderőt Szíriában, aleppói polgári célpontok ellen vethetik be - utóbb információt kért az orosz flottaegység küldetésének céljáról.

Oroszország spanyolországi nagykövete szerdán közölte a külügyminisztériummal, hogy visszavonja a kikötési kérelmet.

Szíria felé tartanak

A tíz egységből álló orosz konvoj múlt pénteken haladt át a La Manche-csatornán. A konvoj zászlóshajója a Kuznyecov tengernagy nevű repülőgép-hordozó, és a flottához tartozik a Nagy Péter cárról elnevezett atommeghajtású cirkáló, több romboló és kiszolgáló hajó, valamint egy tengeralattjáró. A konvoj várhatóan csatlakozik a már Szíria földközi-tengeri partjai előtt állomásozó tíz másik orosz hadihajóhoz.

Moszkva azt állítja, hogy kontingensét az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet ellen veti be.