Rogán-Juhász per: egy új tanú Juhász ellen

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszéken folytatódott az a per, amelyet Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetet vezető miniszter indított Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen személyiségi jogainak megsértése miatt, mert az ellenzéki politikus bűnözőnek nevezte a Facebookon és országos tévécsatornákon. A tárgyalásról rövidesen hosszabban is beszámolunk.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal nem jelent meg a tárgyaláson, amit az ügyvédje azzal indokolt, hogy Juhász Péter "manipulálttá alacsonyította" az eljárást, és ebben Rogán Antal nem kíván részt venni. Korábban Rogán Antal azt mondta, kiderült, hogy Juhász és Portik Tamás rendszeresen kapcsolatot tart és együttműködik, hogy lejárassák, és Juhász Péter Portik samesza.

A miniszter közjegyző által hitelesített nyilatkozatot juttatott el a bírósághoz, amelyben úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri Portik Tamást, üzleti kapcsolatban nem állt vele és pénzt soha nem kapott tőle.

Rogán Antal ügyvédje azt mondta, hogy Juhász Péter még a büntetés-végrehajtási intézetben is információkkal láthatta el Portik Tamást.

Juhász Péter ezt határozottan tagadta. Azt mondta, a folyamatban lévő tárgyaláson kívül soha semmilyen formában nem találkozott és nem állt kapcsolatban Portik Tamással.

A felperes képviselője indítványozta Menyhárt Attilának Portik Tamás egykori rabtársának a meghallgatását is, ám ehhez Juhász Péter és védője nem járult hozzá.

Ugyanakkor az M1 aktuális csatorna riporterének Menyhárt azt mondta: Portik többször hangoztatta, hogy Juhász az ő embere, és ő adja neki az utasításokat.

Cikkünket a tárgyalásról rövidesen bővítjük.