Amerikai atombombát találhatott egy búvár a kanadai partoknál

Vágólapra másolva!
A hivatásos búvár véletlenül akadt a szerkezetre, amelyről a kanadai védelmi minisztérium azt állítja, hogy az 1950-ben eltűnt „atombomba” lehet. A szerkezetben azonban nem volt plutónium, így atomrobbanástól nem kell tartani az amerikai hadsereg szerint.
Vágólapra másolva!

Tengeri uborkáért merült a hivatásos búvár a kanadai partoknál, amikor ráakadt a repülő csészealjra emlékeztető hatalmas fémtárgyra.

A kanadai védelmi minisztérium szerint az 1950-ben lezuhant amerikai B-36-os elveszett bombáját találhatta meg a férfi – írja a BBC.

Hidegháborús rejtély

Az amerikai B-36-os a texasi Carswell légibázisra tartott, amikor Brit Columbia partjainál kigyulladtak a hajtóművei. A 17 fős legénység kiugrott a gépből, de öten nem élték túl. A pilóták elvben úgy állították be a robotpilótát, hogy a gép az óceánba csapódjon, a roncsokat azonban évekkel később a szárazföld belsejében, több száz kilométernyire a parttól találták meg.

Az amerikai hadsereg annak idején azt közölte, hogy bombában TNT volt, plutónium azonban nem, így nem kellett atomrobbanástól tartani.

Dirk Septer repüléstörténettel foglalkozó kanadai szakember a BBC-nek elmondta, hogy annak idején az amerikaiak átvizsgálták a roncsokat, de a bombát nem találták.

A repülőgép személyzete állította: mielőtt kiugrottak a gépből, ledobták a bombát a tengerbe.

Nem veszélyes

A kanadai védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy felvették a kapcsolatot az amerikaiakkal, akik szerint a robbanószerkezet már nem aktív, nem veszélyes. Kanada most hadihajókat küld a térségbe, hogy megvizsgálják azt a valamit, amit a búvár talált.

A BBC-nek nyilatkozó szakértő szerint ugyanakkor a minisztérium és a búvár téved. Annak alapján, amit a repülő lezuhanásáról tudni lehet, kizárt, hogy a bombát találták volna meg.