Egyetemisták tüntetnek Trump ellen

Vágólapra másolva!
Több amerikai városban az utcára vonultak az egyetemisták, hogy Donald Trump ellen tiltakozzanak. A tüntetők azt skandálják, hogy "ő nem az én elnököm".
Vágólapra másolva!

Több amerikai városban egyetemisták tüntettek Donald Trump ellen szerdán, miután a republikánusok jelöltje megnyerte az előző napi elnökválasztást.

A dél-kaliforniai Oaklandben mintegy százfős csoport vonult az utcára.

Donald Trumpot ábrázoló papírmasé-figurát égettek,

és ablakokat törtek be, továbbá szeméttárolókat borogattak fel - írja az East Bay Times.

Pittsburghben elhalt a tüntetés

Berkeley-ben és San Joséban, a Kalifornia Egyetem kampuszain is diákok adtak hangot az elnökválasztás eredménye miatti elégedetlenségüknek. Az oregoni Portland városban mintegy száz tüntető fiatal vonult az Állami Egyetem épülete elé, azt skandálva, hogy

Az északnyugati Washington államban, Seattle-ben a rendőrök lezártak egy utcát, miután a tüntetők eltorlaszolták a kereszteződést.

Az ABC televízió tudósítása szerint a Pittsburgh Egyetemen, Pennsylvaniában is tüntetni kezdtek a hallgatók, de több diáktársuk - egységre és összefogásra szólítva - lecsitította őket, így

a tervezett tüntetés szinte csírájában elhalt.

A Fox televízió hírei szerint a mindenkori elnöknek otthont adó washingtoni Fehér Ház előtt is összegyűlt néhány elégedetlenkedő.