Hivatalos, Bulgáriának oroszbarát elnöke lesz

Horizontal
Rumen Radev, bolgár államfő
Vágólapra másolva!
A szocialisták által támogatott oroszbarát jelölt, Rumen Radev győzelmet aratott a bolgár elnökválasztás második fordulójában a nem végleges, hivatalos eredmények szerint. Bojko Boriszov miniszterelnök ígéretéhez híven benyújtotta lemondását.
Vágólapra másolva!

A bolgár választási bizottság közölte, hogy a szavazatok 99,33 százalékos feldolgozottsága mellett Rumen Radev vezet a voksok 59,35 százalékával. Ellenfele, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) jobbközép kormánypárt jelöltje, Cecka Cacseva mindössze 36,17 százalékot kapott. Végleges eredmény csak november 16-án, szerdán, a szavazóköri jegyzőkönyvek átvizsgálása után várható.

Az új elnök január 22-én lép hivatalba.

A politikában újoncnak számító Radev széles körű, pártokon átívelő támogatást élvez. Közvélemény-kutatások szerint a kormány munkájában részt vevő reformisták szavazóinak 35 százaléka, míg a Boriszovékat támogató nacionalisták híveinek 60 százaléka adta voksát Radev tábornokra.

Eltöröltetné a Moszkva elleni szankciókat

A légierő egykori parancsnoka vasárnap este jelezte,

szeretne jó viszonyt ápolni az orosz és az amerikai elnökkel.

A választáson függetlenként indult Radev korábban többször elmondta, hogy az Oroszországgal szembeni európai szankciók eltörlésén fog fáradozni.

Rumen Radev lesz Bulgária elnöke Forrás: AFP/Nikolay Doychinov

A miniszterelnök lemondott

Bojko Boriszov bolgár kormányfő vasárnap este bejelentette, hogy pártja veresége miatt ígéretéhez híven lemond. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök hétfőn hivatalosan benyújtotta kormánya lemondását.

Az elnöknek nincs hatalma

Bulgária államformája parlamenti köztársaság, és az elnök szerepe nagyrészt protokolláris. Megválasztása esetén a hivatalban lévő kormány általában folytatja munkáját, de jelen esetben Boriszov szerint Cacseva házelnök veresége a szavazók támogatásának hiányát mutatja, ami ellehetetleníti kabinetjének további működését. A GERB a nacionalisták támogatása mellett kisebbségi kormányzást folytat. Szakértők szerint a Nyugat-barát párt az előrehozott választások nagy esélyese, de sokkal nehezebb dolga lesz az új kabinet létrehozásánál.

Boriszov lemondása után a leköszönő elnök, Roszen Plevneliev fogja kinevezni az ideiglenes kormányt. A parlament feloszlatását és az új választások kiírását már Radev fogja bejelenteni, legkorábban 2017 márciusában.